Nagyapa matraca titkot rejtett: egy fiatal nő története, amely megrengette a kisvárost
Írta: Hannai Róza
Ágota egy nap váratlan titokra bukkant néhai nagyapja matracában. A lelet nemcsak a szülei halálának körülményeit változtatta meg örökre, hanem a kisváros egész közösségét is alapjaiban rázta meg.
Ágota az ajtóban állt, és nézte a nagyapja szobáját. Az orrában még mindig érezte a helyiség ismerős illatát: régi könyvek, pipadohány és a nagyapja kedvenc kölnije, amelyet mindig használt.
„Hihetetlen, hogy tényleg elment” – suttogta, miközben végigsimított a régi tölgyfa komódon.
A tekintete megállapodott egy éjjeliszekrényen lévő keretben. A szülei mosolygós arca nézett vissza rá, akiket egy szörnyű autóbalesetben vesztett el évekkel ezelőtt. Most már tényleg egyedül maradt.
Amint nagyapja holmijának rendezésébe kezdett, egy különös emlék jutott eszébe. Gyerekként gyakran játszott nagyapja ágyán, de az idős férfi mindig ugyanazzal a szigorú figyelmeztetéssel állította meg:– Soha ne érj hozzá a matracomhoz, Ágota! – mondta határozottan. – Több titkot rejt, mint amit valaha elképzelnél!
Most, hogy ott állt az ágy előtt, Ágotát legyőzte a kíváncsiság. Félrehúzta a matrac egyik sarkát, és meglátott egy kis bőrkötéses könyvet, megsárgult újságcikkeket és néhány fényképet.
– Nagyapa, mit rejtegethettél ennyire? – suttogta meglepetten.
Ahogy átnézte a papírokat, döbbenetes felismerés szállta meg. A nagyapja részletesen dokumentálta a szülei balesetének vizsgálatát, és azt állította, hogy a helyi rendőrség eltussolta az igazságot.
„Pongrácz Ferencet ittasan látták távozni az Aranycsillag étteremből” – olvasta hangosan egy újságcikkből. – „A rendőr, Kerekes őrmester azonban átengedte az ellenőrzőponton.”
A kezei remegtek, ahogy egyre több részletet rakott össze. Az derült ki, hogy egy gazdag és befolyásos helyi vállalkozó, Pongrácz Ferenc, ittasan ütközött a szülei autójának, és a rendőrség megvédte őt a felelősségre vonástól.
„Ezt nem hagyhatom annyiban” – mondta elszántan. – „Befejezem, amit nagyapa elkezdett.”
Másnap Ágota a helyi újság szerkesztőségébe indult. A nagyapja által összegyűjtött bizonyítékokkal teli táskát szorosan a kezében tartotta.
HirdetésBelépett az irodába, és egyenesen a főszerkesztő irodájába sietett. Az asztal mögött ülő férfi felpillantott rá.
– Jó napot, kisasszony – szólította meg a mogorva szerkesztő. – Miben segíthetek?
– Van egy történetem, amit muszáj elmondanom! – mondta Ágota határozottan.
Ahogy részletezte a bizonyítékokat, a szerkesztő arckifejezése lassan megváltozott. Először kételkedett, de végül teljesen lenyűgözte a történet.
– Ez felkavaró információ – mondta a férfi. – Biztos, hogy vállalja a nyilvánosságot? Ez veszélyes lehet.
– Éveken át éltem azzal, hogy nem tudtam, miért kellett meghalniuk a szüleimnek – válaszolta Ágota. – Most, hogy tudom, nem a sors műve volt, hanem bűncselekmény, nem maradhatok csendben.
A szerkesztő bólintott. – Akkor kezdjünk neki. Ez a történet nagyot fog szólni.
A cikk a következő héten címlapon jelent meg. Ágota telefonja szinte folyamatosan csörgött a támogató üzenetektől és felháborodott reakcióktól.
„A szüleim jobbat érdemeltek” – írta egy posztban, amelyet hamarosan több ezren osztottak meg. – „Mi mind jobbat érdemlünk.”
A közösség haragja és felháborodása gyorsan növekedett. A rendőrség kénytelen volt újranyitni az ügyet, és Pongrácz Ferenc is a figyelem középpontjába került.
A bírósági tárgyalás hónapokkal később kezdődött. A város polgárai tömegesen gyűltek össze, hogy tanúi legyenek az eseményeknek.
Ágota tanúskodott, részletesen elmesélve mindazt, amit a nagyapja kutatásaiból megtudott. A tárgyalás végén a bíróság bűnösnek találta Pongrácz Ferencet.
Ágota megkönnyebbülten sóhajtott. „Megcsináltuk, nagyapa” – gondolta.
A kisváros élete ezek után gyökeresen megváltozott. A rendőrségben és a helyi politikában is tisztulási folyamat indult el. Ágota története nemcsak igazságot szolgáltatott a családjának, hanem a közösséget is inspirálta arra, hogy kiálljanak az igazságtalanság ellen.
