Bemutatkozás

MindenEgybenBlog

Mindenegyben blog , mint a nevében is utalunk rá, minden benne van, ami szem-szájnak ingere.
Kedves böngésző a napi fáradalmaktól meg tud nálunk pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni.
Mindenegyben blog -ban sok érdekes és vicces képet találsz. Ha megnyerte a tetszésedet csatlakozz hozzánk.

Rólunk:
Mindenegyben blog indulási időpontja: 2012. március
Jelenleg két adminja van a blognak: egy fiú és egy lány.
Kellemes böngészést Mindenkinek!

Igaz történetek
Tegnap egy édesanya szállt fel a buszra pár hónapos gyermekével a karjában! A buszon nem volt ülőhely, ám a sofőr nem volt hajlandó elindulni a busszal, helyette ÍGY szólt az utasokhoz: - Minden elismerésünk érte!
Mindenegyben Blog - 2024. május 02. (csütörtök), 12:17

Tegnap egy édesanya szállt fel a buszra pár hónapos gyermekével a karjában! A buszon nem volt ülőhely, ám a sofőr nem volt hajlandó elindulni a busszal, helyette ÍGY szólt az utasokhoz: - Minden elismerésünk érte!

Hirdetés
Hirdetés
2024 máj 02

Egy édesanya szállt fel a buszra pár hónapos gyermekével a karjában! A buszon nem volt ülőhely, ám a sofőr nem volt hajlandó elindulni a busszal, helyette ÍGY szólt az utasokhoz: – Minden elismerésünk érte!

Hirdetés
[ ]

Egy édesanya szállt fel a buszra pár hónapos gyermekével a karjában! A buszon nem volt ülőhely, ám a sofőr nem volt hajlandó elindulni a busszal, helyette ÍGY szólt az utasokhoz: – Minden elismerésünk érte!

Valljuk be, nem mindig van a buszvezetőkről jó véleményünk. A menetrendet csak közelítőleg tartják és mindenki járt már úgy, hogy pont az orra előtt csukták be az ajtót… Ám ez a buszvezető most nem mindennapi dolgot tett egyik utasáért!Tegnap írta meg ezt a kedves történetet az egyik portál, ami a többi ritka de kedves történethez hasonlóan, kicsit visszaadta az emberekbe vetett hitünket, ezért most mi is leközöljük.

A nem épp legjobb hírű járaton, a sokat látott 9-es busz kistestvérén a 99-es buszon esett meg, hogy egy édesanya szállt fel ölén alig pár hónapos csecsemőjével. A busz az egyik csúcsidő járata volt, így ülőhely már nem volt a megállóban felszállók részére, de mikor az édesanyának sem adta át senki a sajátját, a buszvezető elpattant. Várt még egy pillanatot, elindult de aztán hirtelen a fékre lépett és így szólt a mikrofonba:Akkor most addig nem megyünk sehová, amíg valaki a helyet át nem adja ennek a kismamának. Nekem kitelik a munkaidőmből – mondta a sofőr az utasok felé fordulva.Ezután még pár pillanatig senki nem mozdult meg, de végül valaki nyögve nyelősen átadta a helyét.Tényleg ilyen lenne a magyar ember? Felszólításra képes csak körültekintő lenni? Elég elszomorító, de a sofőrnek ezúton is minden tiszteletünk, le a kalappal! Legalább valaki verje belénk, ha udvariatlanok vagyunk!Ha tanulságosnak találod a cikket, kérlek oszd meg! 

Kapcsolódó cikkünk
A rendőr talált egy kiscicát – de amikor megnézte a biztonsági kamerák felvételét, eltűnt a mosolya Nagy Zoltán törzszászlós egyáltalán nem számított semmi különösre azon a reggelen. Egy újabb csendes nap a városi rendőrkapitányságon. Kávé, jelentések, rutinszerű bejárás, aztán talán néhány parkolási bírság. Klasszikus szerda. Épp a termoszbögréjét szorongatta, amikor meghallotta. Valami halk nesz. Egy hang. Ablakhoz lépett, hunyorogva figyelte az udvar mögötti sikátort. És akkor újra meghallotta: egy halk, nyöszörgő, elcsukló nyávogás. Fájdalmas, kétségbeesett. Zoltán letette a bögrét, felkapta a kabátját, és kisietett az ajtón. Ahogy kilépett a hátsó ajtón, a sikátor nyirkos kövén egy elázott kartondobozt látott. A doboz közepén pedig – egy aprócska, remegő kiscica. Csapzott volt, nedves, alig pár napos. A szeme csak félig volt nyitva, a teste meg-megrándult, ahogy próbált mozogni. Zoltán letérdelt. – Hát te meg honnan jöttél, kis harcos? – suttogta, majd finoman a kabátjába bugyolálta az apróságot. Visszament az őrsre, ahol kollégája, Misi, döbbenten nézte őt. – Te meg mi a fenét cipelgetsz? – Egy kis életet – mondta Zoltán határozottan. – Egy csuromvizes kiscicát. Valaki előszedett egy régi cumisüveget a teakonyha fiókjából, és tejjel töltötte meg. Zoltán pedig egy székbe roskadva etetni kezdte az apró cicát. A kis lény olyan mohón szopott, mintha tudta volna, hogy minden csepp számít. Zoltán akaratlanul is elmosolyodott. – Ki tudna ilyet tenni egy ilyen kis ártatlan teremtéssel? – kérdezte inkább magától, mint másoktól. Aztán... valami átvillant az agyán. Felugrott. – Ákos! – kiáltott a diszpécser felé. – Nézd már meg a tegnap esti biztonsági kamerás felvételeket, a hátsó sikátorról! Mondjuk úgy éjféltől hajnalig. Ákos bólintott, kattintott párat, és pár perc múlva már együtt bámulták a monitort. Zoltán figyelte, ahogy a felvételek pörögtek. Üres sikátor, néhány kóbor galamb, semmi különös... Aztán... egy alak tűnt fel. Egy idős asszony. Térdig érő kabátban, fején kendő, kezében a kartondoboz. Óvatosan tette le a földre, lehajolt, megsimogatta a doboz tartalmát, és egy pillanatra mozdulatlanul állt ott. Aztán sarkon fordult, és lassan elindult. Zoltán arca megváltozott. A mosoly lehervadt róla. Nem volt ez a nő közömbös vagy kegyetlen. Nem egyszerűen csak letette a cicát – búcsúzott tőle. – Ez... nem hagyott el semmit – mondta halkan. – Ő csak... nem látott más kiutat. Újra visszatekerte a felvételt, és figyelmesen megnézte az idős asszony arcát. – Ismerős valahonnan... – motyogta. – De honnan? Megfogta a kabátját, a kabát alá erősítette a kiscicát egy kendővel, hogy közel tartsa magához, majd kilépett az épületből. A folytatást a fotó alatti első hozzászólásban olvasd el 👇👇

Zoltán hadnagy nem számított rá, hogy aznap reggel bármi szokatlannal találkozik. Csak egy újabb...

Elolvasom a cikket
Hirdetés
Megosztás a Facebookon
Hirdetés
Hirdetés