MindenegybenBlog

Tavaly ez a rendőr megmentette a kis kétéves életét. Ahogy az anya megköszönte neki, az meglágyította a szívemet.

A texasi Bexley Norvell egy rendőrtisztnek, Patrick Raynek köszönheti az életét. Egy évvel ezelőtt a kislány majdnem megfulladt, mikor lenyelt egy apró pénzérmét. Ray nagyon gyorsan cselekedett, kitisztította Bexley torkát, és lélegeztette, és így a kislány túlélte. Egy évre rá Bexley anyukája a lánya második születésnapját tervezte megünnepelni, különös módon, hogy ezzel megköszönje a hős rendőrnek a tettét, amennyire csak tudja. Szervezett egy teapartit, és lefotózta a rendőrt és a kislányát, ahogy együtt teázgatnak

f193c47acc7638509bafcf28a9ed174f

„Ennek az embernek köszönhetem, hogy ma a kislányom második születésnapját ünnepelhetjük. Neki köszönhetem, hogy Bexley iker bátyjai oviba tudtak menni tavaly. Neki köszönhetem, hogy a karácsonyfán nem csak kék színű díszek, hanem rózsaszínűek is lengedeznek. Neki köszönhetem, hogy minden este megpuszilhatom a kislányomat lefekvés előtt. Egy évvel ezelőtt csak egy mami voltam, aki, egy élettelen testet tartott a kezében, de a 911 kiküldte  ezt a kék ruhás rendőrt, aki visszaadta az én rózsaszín ruhás kincsemet!”

cdebfa346df817a3dda70497d906aaef-750x800

„Amikor erre gondolok, mindig megáll a lélegzetem, de ez az élmény amit kaptam nagyon nagy erőt adott nekem, és mérhetetlen hálát érzek Ray felé. Az, hogy Ray itt lehetett ezen a teapartin a kislányommal az egy felejthetetlen csodás pillanat az életemben, és az övében is.

d6260812ff4fc58118a82df1eca8fd32

Ez a majdnem tragédia örökre összekovácsolta Ray, Bexley és a mamája kapcsolatát.

2016-09-04 14:03:07 - Mindenegyben Blog