A következő történetet egy férfi írta a Facebook-on egy kisfiúról:
“Egy ideig egy ember minden vasárnap feltűzött egy rózsát a ruhám hajtókájára. Ez egy szép gesztus volt, semmi különös, szokás a városban, ahol lakom. De egy teljesen átlagos vasárnapon történt valami különleges.
Éppen elhagytam a templomot, amikor egy kisgyerek megállított. Egyenesen hozzám lépett, és azt mondta: “Uram, mit csinál ezzel a virággal?” Miután először nem tudtam, mit beszél, kérdeztem: “Hogy érted ezt?”, rámutatott, a rózsára a kabátomon. Azt mondta: “Uram, szeretném, ha nem dobná ki a virágot.” Ezen a mosolyogtam, megkérdeztem, hogy mit akar kezdeni vele.
A kisfiú, aki fiatalabb lehetett, mint 10 éves, rám nézett, és azt mondta: “Uram, odaadom a nagymamámnak. Anyám és apám elváltak tavaly. Anyámmal éltem, de újra férjhez ment, és azt akarta, hogy lakjak apámmal. Éltem egy ideig vele is, de ő azt mondta, nem maradhatok nála. A nagymamámhoz elvitt magához. Főz rám és törődik velem. Annyira jó hozzám, hogy neki akartam adni neki ezt a szép virágot, hogy megköszönjem, hogy szeret. ”
Amikor a kisfiú befejezte, alig tudtam megszólalni. A szemem megtelt könnyel, megérintett mélyen. Felemeltem a kezem, és levettem a virágot. A rózsa a kezemben, néztem a fiút, és azt mondtam: “Fiam, ez a legszebb dolog, amit valaha hallottam, de ez a virág nem elég. Ha vársz, hogy a mise befejeződjön, egy nagy csokrot kapsz. Különböző családok veszik minden héten az egyház számára. Elküldjük azt a nagymamádnak, mert a legjobbat érdemli. ”
Ez a kisfiú hálás olyasmiért, ami a legtöbb ember számára természetes: a szeretetért és a biztonságért. És bár a szülei elhagyták, mégis hisz a jóságban és a hálában.
