MindenegybenBlog

SZINTE SENKI NEM AD BELŐLE ELEGET A GYEREKÉNEK, PEDIG SEMMIBE SEM KERÜL!

Sokan nem is gondolják mennyire hálásak a gyerekek ezért az ajándékért! Korhatár nélkül bárkit boldoggá tehetsz ezzel a hétköznapi dologgal!

Ezt az alábbi történet is bizonyítja:

“A padláson emlékeket kutató, magas hajlott hátú öregember a pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva megpillantotta benne rég felnőtt fia gyermekkori naplóját.

Az idős férfi nem emlékezett rá, hogy valaha is járt volna a kezében ez a füzet, arra sem, hogy egyáltalán tudomása lett volna arról, hogy kisfia naplót vezet.

Felnyitva a megsárgult lapokat, egy rövid mondatra esett a tekintete, ami önkéntelen mosolyra késztette. A szeme csillogása is visszatért egy percre, ahogy a szívét megérintő kedves szavakat olvasta.

Újra belenyúlt a dobozba, és ugyanarra az évre szóló saját, régi üzleti naplóját vette ki belőle. Egymás mellé tette a két naplót: Az övé bőrkötésű volt, a neve aranyozott betűkkel belevésve. A fiáé gyűrött, kopott volt, alig látszott már rajta a Jimmy felirat.

Kinyitotta saját naplóját, s tekintete egy mondatra esett, ami egyedül állt egyik lapon. Feltűnt, mert a többi napok tele voltak bejegyzésekkel. Ezek a szavak álltak az oldalon:

„Az egész napot elvesztegettem arra, hogy Jimmyvel horgásszak. Nem fogtunk semmit.”

Nagyot sóhajtott, majd remegő kézzel megkereste Jimmy naplójában ugyanazt a napot, június 4-ét. Erősen megnyomott, még tétova, nagy betűkkel ez volt odaírva:

„Apával horgászni voltunk. Életem legszebb napja.”

Lance Wubbles története

Úgy van! Az egyik legnagyobb ajándék, amit a gyerekednek adhatsz, nem más, mint az idő!

 Oszd meg, ha szerinted is fontos az üzenet!

2016-07-12 06:10:02 - Mindenegyben Blog