MindenegybenBlog

“Szeretlek, várj rám, ott leszek hamarosan” Egymás karjaiban halt meg 75 éve házas pár

Aki látta, mindig emlékezni fog Ryan Gosling filmjére, melyben imádott feleségével egyszerre hal meg. Jeanette Toczko és férje, Alexander Toczko is legalább annyira szerették egymást, mint a Ryan Gosling és Rachel McAdams a Szerelmünk lapjai című filmben.

Jeanett és Alexander 1940-ben, Kaliforniában házasodott össze, és szerelmük az eltelt évtizedek alatt is töretlen volt egymás iránt. Ne sokkal ezelőtt a férj egészségi állapota hanyatlásnak indult, és nem sokkal később neje is gyengélkedni kezdett. Így a pár ágyban kötött ki.

Ismerve az egymás iránti szeretetüket, a helyi hospice szolgálat intézett nekik egy speciális ágyat, ahol az utolsó napokat is egymás mellett tölthetik.

Amikor eljött az idő, először Alexander, a háborús veterán szenderült végső álomba.

– Apu elment, mondta az édesanyám. A karomban halt meg, és azt mondta: szeretlek. Szeretlek, és várok rád, mert én is hamarosan ott leszek. – mondta Jeanette imádott férje halála után lányának, majd átölelve Alexandert, ő is utánament.

Tudásfája

2022-05-12 10:02:05 - Mindenegyben Blog