Miskolc – Margit és fia több mint tíz éve harcolnak a beázó tető megjavításáért.
Az esővizet felfogó lavórok, folyamatosan ázó falak és mennyezet, az állandóan csepegő víztől használhatatlan nagyszoba. Ez jellemzi Himer Margit Szemere utcai lakását. Fiával, Molnár Dávid Gergellyel lakik itt, és már több mint tíz éve jelzik folyamatosan az ingatlan kezelőjének, hogy tegyenek valamit, mert ilyen körülmények között képtelenség élni. Attól félnek, hogy egyszer rájuk szakad a mennyezet, de ezidáig nem találtak megoldást a problémájukra.
Himer Margit és fia, Molnár Dávid Gergely mutatja, hogy lavórokkal kénytelenek felfogni a plafonból szivárgó vizet
Két kisszobában
„Amikor csapadékosra fordul az időjárás, a nagyszobában szinte esik az eső. Az én szobámban is lassan kilyukad a mennyezet, annyira kimosta a víz. Itt, az ágyam felett pedig mállik a vakolat, nemsokára rám szakad, ott van egy jókora csík, szintén a szivárgó eső és hólé nyomai” – mutatja a bajokat elkeseredve Margit.
A lakás többi helyiségében Dávid vezet körbe minket. Mindenütt ugyanaz a probléma. Ázik a fal és a mennyezet a fürdőszobában, a kisszobában és a kicsinyke galériában, lavórok állnak készenlétben, hogy felfogják a mennyezetet átáztató vizet. Margit építészmérnök, nyugdíjazása előtt egy szakközépiskolában is tanított. Mint mondja, szakmailag ért az épületekhez, így pontosan tudja, mi a probléma.
„Annak idején egyrétegű bitumenes fedést kapott a tető, amit kaviccsal szórtak le. A kavicsot azonban az eső lemosta, a bitumen pedig az időjárás viszontagságait nem bírva szétrepedezett. Emiatt ázik a mennyezet. Az évek során az ingatlan kezelője ugyan próbálta javítgatni, de az nem ért semmit. Most a tetőnk úgy néz ki, mint a foltozott gatya, de nem ez a megoldás. Vagy háromrétegű bitumenes fedés kellene, vagy hullámlemeztető. Probléma az is, hogy a mi folyosórészünket évekig nem takarították, világítás pedig még most sincs, sötétben nem tudok hazajönni. A lépcsőkorlátból egy jó darab kitört, sokáig nem csináltak vele semmit, életveszélyes volt. Aztán falécekkel javítgatták meg” – vázolja tovább reménytelen helyzetüket Margit.
Bárki bejöhetett
Dávid hozzáteszi: a házkezelő arra is hivatkozik, hogy pályázott a ház felújítására, de nem nyertek, és hogy nehezíti a rekonstrukciót, hogy műemléképületről van szó.
„A társasházban 22 lakás található, de csak 7-et használnak lakhatás céljára. A többiben iroda vagy valamilyen szolgáltatás működik. Az első emelet is beázik. A tetőtérben mi lakunk egyedül, de mára elfogyott a türelmünk” – fogalmaz Dávid. Hozzáteszi: több évig kellett harcolniuk azért is, hogy végre zárható legyen a kapu. Azelőtt hajléktalanok és drogosok tanyája volt az udvar, akik a dolgukat is itt végezték el.
Édesanyja szinte sírva folytatja.
„Régen az Avason laktunk, de olyan szomszédaink voltak, hogy onnan menekülnünk kellett. Amikor ideköltöztünk, örültünk, mert itt csend van, de aztán kezdődtek a beázások. Hát így kell élnem 70 éves koromra? Lassan teljesen tönkremegy a lakásunk, itt maradok kisemmizve. Hová mehetnék?” – kérdezi megtörten.
Távozóban még körülnézünk a körfolyosóról. Gyönyörű, patinás épület lenne, ha nem omlana mindenünnen a vakolat, ha nem pergett volna ki innen-onnan egy-egy tégla, ha az erkély alatti bádogszegély nem lenne felszakadva, és ha a tetőnek az a része, amelyet cserepek fednek, nem lenne hiányos.
HirdetésPedig a 19. században épült valamikor kereskedőház értékes műemlék, Horváth Lajos is itt lakott egykoron.
