Örökbe fogadtunk egy hároméves kisfiút – Amikor a férjem először fürdette meg, kiabálva jött ki: „Vissza kell vinnünk őt!”
Éveken át tartó sikertelen próbálkozás után örökbe fogadtuk Leventét, egy tündéri, hároméves kisfiút gyönyörű, tengerkék szemekkel. Ám amikor a férjem, Tamás először fürdette meg, kirohant a fürdőszobából, és azt kiabálta: „Vissza kell vinnünk őt!” Nem értettem, miért ez a pánik, amíg meg nem láttam Levente lábán azt a különleges anyajegyet, ami mindent megváltoztatott.
A nagy nap indulása
„Ideges vagy?” kérdeztem Tamást, miközben a nevelőintézet felé autóztunk.Az ölemben tartottam azt az apró, puha kék pulóvert, amit Leventének vettem. Elképzeltem, ahogy a kis vállait kitölti.
„Én? Nem, persze hogy nem,” válaszolta Tamás, de az ujjai fehéren szorították a kormányt. „Csak már alig várom, hogy vége legyen ennek a papírmunka-dömpingnek.”
Megpróbált mosolyogni, de az ujjai idegesen doboltak a műszerfalon.„Te vagy az ideges, nem én. Háromszor ellenőrizted a gyerekülést.”
„Hát persze, hogy ideges vagyok!” simítottam végig a pulóveren. „Évek óta várunk erre.”
Az örökbefogadási folyamat szinte az egész életemet kitöltötte az elmúlt hónapokban. Tamás eközben a cégét építette, és a papírmunkát rám hagyta. Eleinte csecsemőt szerettünk volna örökbe fogadni, de a várólisták végeláthatatlanok voltak. Így kezdtem keresgélni a nagyobb gyermekek között.
Egy este megláttam Levente fényképét. Hároméves volt, mosolya mögött mély szomorúság bújt meg. Az anyja elhagyta őt, és valami a szemeiben rögtön megragadott.
„Nézd meg ezt a kisfiút,” mutattam Tamásnak az esti híradó után.
Tamás a tabletemre pillantott, és elmosolyodott. „Nagyszerű kölyöknek tűnik. És azok a szemek… olyan különlegesek.”
Az első találkozás Leventével
Amikor végre eljött a nap, hogy hazahozzuk, az intézetben a szociális munkás, Kovács Anna, egy játszószobába vezetett minket, ahol Levente épp egy toronyépítőt épített.
„Levente,” szólt hozzá Anna kedvesen, „emlékszel a házaspárra, akikről meséltem? Megérkeztek.”
Térdre ereszkedtem Levente mellett. „Szia, Levente. Nagyon szép ez a torony. Segíthetek?”
A kisfiú hosszasan nézett rám, majd bólintott, és egy piros kockát nyújtott felém. Ez az apró gesztus mindennél többet jelentett.
A drámai fordulat otthon
Az autóúton Levente egy plüss elefántot szorongatott, amit neki hoztunk. Az elefánt trombitálását utánozta, ami Tamást nevetésre késztette. Én alig tudtam levenni róla a szememet.
Otthon elkezdtem kipakolni a kis holmiját, miközben Tamás felajánlotta, hogy megfürdeti őt. „Addig berendezheted a szobáját,” mondta mosolyogva.
Hirdetés„Ne felejtsd el a fürdőjátékokat!” szóltam utánuk.
A békés pillanat pontosan 47 másodpercig tartott.
„VISSZA KELL VINNÜNK ŐT!” Tamás hangja betöltötte a házat.
A fürdőszoba ajtajában állt, arca sápadt volt, keze remegett.
„Mit jelentsen ez, Tamás?” kérdeztem döbbenten.
„Nem tudom megtenni. Nem tudom úgy szeretni, mintha a sajátom lenne. Ez egy óriási hiba volt.”
A titokzatos anyajegy
Berohantam a fürdőszobába, ahol Levente a kádban ült, még mindig a ruhájában, és az elefántot szorította.
„Levente, kicsim, minden rendben. Segítek,” mondtam halkan, és megpróbáltam mosolyogni, miközben a világom darabokra hullott.
Amikor levettem a cipőjét, megláttam valamit, ami elállította a lélegzetemet. A bal lábán egy különleges alakú anyajegy volt – ugyanaz, mint ami Tamás lábán van.
A felismerés villámcsapásként ért.
Az igazság nyomában
Tamás reakciói egyértelművé tették, hogy valami mélyebb dolog rejlik a háttérben. Amíg ő dolgozni ment, elvégeztettem egy DNS-tesztet Levente és Tamás között. Az eredmény két hét múlva megérkezett: Tamás Levente apja volt.
„Egy konferencián történt, négy évvel ezelőtt,” vallotta be Tamás könnyek között. „Egyetlen éjszaka volt, és soha nem tudtam róla, hogy gyerek született.”
A döntés
Tamás árulása ellenére Levente már nem volt „csak” egy örökbefogadott gyermek. Ő volt az én fiam. Beadtam a válókeresetet, és Levente kizárólagos felügyeletét kértem.
Évek teltek el, és Levente csodálatos fiatalemberré nőtt. Bár Tamás időnként küldött képeslapokat, a kapcsolatunk megszakadt.
Levente a legnagyobb ajándék az életemben. Nem számít, milyen körülmények között érkezett, ő az én fiam, most és mindörökké.
