Féltem hazamenni, de máshová nem mehettem. Próbáltam a lehető legkésőbb hazaérni.
Anyám dührohamot kapott. Megragadott és földhöz vágott, még a székbe is bevertem a lábam.
Majd kétszer fejbevágott. Elterültem, nem tudtam felállni. Mindenem nagyon fájt. Anyám otthagyott engem fekve a padlón.
Kicsivel később bejött, mondta, hogy tegyek rendet, mert ha nem akkor apám megver, amikor hazajön.
Könyörögtem anyámnak, hogy ne mondjon semmit apámnak, ekkor láttam meg őt, hogy már ott áll az ajtóban.
Amikor anyám elmondta a dolgozat eredményét, felemelt, megrázott és pofon vágott.
Többre már nem emlékszem. A kórházban tértem magamhoz. Ránéztem a kezeimre, de nem éreztem az ujjaimat.
Kinéztem az ablakon és elsírtam magam.
Az utcán a szülök a gyerekeikkel labdával játszottak és ölelgették egymást.
Tudják-e, hogy miért sírtam?
Azért, mert nem ismertem az anyai ölelést. Szüleim engem csak vernek, ennek ellenére én mégis szeretem őket. Mindig is igyekeztem, jó tanuló voltam, de ők mindig elégedetlenek voltak velem.
Amikor véletlenül kiöntöttem a teát, még azért is megvertek.
Megint fájdalmat éreztem a mellkasomban. Szóltam anyámnak, de ő nem is foglalkozott velem.
Amíg a kórházban voltam, soha senki sem látogatott meg.
Az orvos mindig azzal bíztatott, hogy holnap biztosan bejönnek a szüleim, de ők sohasem jöttek be. Csak vártam, de senki sem jött be. Ennek ellenére én mégis szeretem a szüleimet.
Két nap múlva Bence belehalt a sérüléseibe. Egy nehezen olvasható papírcetlit talált az orvos a gyermek kezében.
„Kedves anya és apa! Sajnálom, hogy csúnya, visszataszító és buta vagyok. Nem akartalak titeket megbántani. Én csak azt szerettem volna, ha anyu átölelne, és azt mondaná, hogy szeret engem. Apu én csak veled szerettem volna játszani, kézen fogva veled sétálni, vagy az is jó lett volna, ha énekelsz nekem. Tudom, hogy szégyelltek engem. És soha sem leszek olyan, mint amilyennek szeretnétek.”
Ezt követően állt meg Bence szíve.
Nem tudom, hogy ez a történet igaz, vagy sem, de ettől függetlenül nagyon fontos!
Minden gyermek megérdemli a szeretetet. De nap mint nap valahol mindig bántalmazzák a gyermekeket. Különböző országokban, városokban és iskolákban.
Az otthonnak biztonságosnak és erőszakmentesnek kell lennie a gyermekek számára. A gyermekeknek szeretetre, gyengédségre és intimitásra van szükségük, és néha egy ölelés sokkal többet jelent nekik, mintsem gondolnánk.
Kérjük, ossza meg ezt a történetet! Ne felejtsük el, hogy a gyermekeknek szükségünk van a szeretetünkre és a gondoskodásunkra!
FOTÓ:ILLUSZTRÁCIÓ
