Hatvan éven keresztül szerette ugyanazt a nőt - nagyanyámat - és különösebb veszekedés nélkül, csendben élték az életüket. Megkérdeztem, mi ennek a titka és meglepően konkrét választ adott.
A hatvanadik évfordulójukat ünnepeltük, összegyűlt a család, hogy gratuláljanak a nyolcvanas éveik közepén járó nagy- és dédszülőknek. Még most is, ennyi év után is fogták egymás kezét. Én éppen egy szakítás után voltam és képtelen voltam megérteni, hogyan csinálják. Megkérdeztem és az alábbi választ kaptam:
"Édesanyám remek szakács volt. Egy nap mégis egy csúnyán odaégetett húst tett apám elé. Nem csak úgy kicsit odakozmált, hanem rendesen odaégett ételt. Vártam, hogy mit fog erre apám reagálni, de ő csak lekaparta róla a kormot és szó nélkül megette. Ezután rám nézett és csak annyit kérdezett:
- Milyen napod volt ma?
Ezután édesanyám visszatért a konyhából és bocsánatot kért apámtól, hogy így elrontotta a vacsorát. Sosem felejtem el apám válaszát:
- Szívem, nem volt ezzel semmi baj, szeretem a főztödet.
Később megkérdeztem, miért nem az igazat mondta anyámnak. A vállamra tette a kezét és ezt mondta:
- Édesanyádnak nehéz napja volt a munkahelyén. Hullafáradtan ért haza. Az odaégett ételtől nem éreztem magam igazán rosszul, túl lehet élni. De ha ledorongolom, nagyon rosszul esett volna neki.
Mindannyian hibázunk. De nem szabad a hibákra koncentrálnunk, sokkal inkább arra, hogy segítsük a másikat, akit szeretünk.
Ez a hosszú és harmonikus párkapcsolat titka."
A család tisztelettel és mosolyogva hallgatott.
