– „Zoltán, takarítsd össze a rendetlenséget!” – szóltam rá határozottan.– „Miért kéne? Ez nem az én házam” – vágta oda.Egy családi nyári látogatás káoszba fulladt, amikor Zoltán, a mostohafiam, egykor kedves és udvarias fiúból lázadó tinivé vált, és felfordulást okozott az otthonunkban. Az utolsó csepp az volt, amikor pénz tűnt el a pénztárcámból, ami drasztikus lépésre késztetett.
Június közepén egy napfényes délelőtt érkezett meg Zoltán, a 16 éves mostohafiam. Én, Erika, egy negyvenes éveim közepén járó nő vagyok, két gyermek édesanyja. Férjem, Tamás, Zoltán édesapja. Közös gyermekeink, a 8 éves Emília és a 6 éves Bence izgatottan várták a bátyjukat.
Zoltán néhány évente szokott meglátogatni minket. Egykor kedves, jól nevelt fiú volt, de most valami másnak tűnt. Reméltem, hogy csak a tinédzserkori viselkedés játszik közre.
– „Szia, Zoltán! Hogy telt az utazás?” – köszöntöttem vidáman.– „Jó volt” – morogta Zoltán, alig nézett rám.Tamás megölelte a fiát:– „Nagyszerű, hogy itt vagy, fiam!”Emília és Bence boldogan szaladtak oda hozzá:– „Szia, Zoltán! Hiányoztál nekünk!” – mondta Emília mosolyogva.Zoltán vállat vont:– „Ja, sziasztok.”
Egy hét telt el, és Zoltán viselkedése egyre nyilvánvalóbbá vált. Már nem volt az a kedves fiú, akire emlékeztem.
Egyik este Bence panaszkodott:– „Anya, Zoltán nem enged minket játszani a nappaliban.”– „Mindig csak a telefonját nézi vagy a barátaival lóg” – tette hozzá Emília.Sóhajtottam:– „Majd beszélek vele.”
– „Zoltán, halkítsd le a zenét, a testvéreid aludni próbálnak” – kértem este.Zoltán a szemét forgatta:– „Mindig csak én! Nem érdekel.”
Másnap reggel a nappali katasztrófa sújtotta övezetre emlékeztetett: üres pizzásdobozok, üdítős dobozok, és morzsák mindenhol.
– „Zoltán, takarítsd össze a rendetlenséget!” – szóltam rá határozottan.– „Miért kéne? Ez nem az én házam” – vágta oda.
Egy délután Emíliát Zoltán szobájában találtam, ahogy a padlón térdelve összeszedte a ruhákat és szemetet. A látvány feldühített.– „Emília, mit csinálsz itt?” – kérdeztem.– „Zoltán mondta, hogy nekem kell kitakarítani a szobáját” – felelte halkan, könnyekkel a szemében.
Zoltán az ágyon feküdt, a telefonját nyomkodta.– „Ez nem igaz! Miért takaríttatod ki vele a rendetlenségedet?” – fordultam felé dühösen.– „Ő akarta” – felelte Zoltán vállvonogatva.
– „Emília, nem kell takarítanod helyette. Gyere velem!” – mondtam, és kivezettem a szobából.– „De Zoltán azt mondta, hogy muszáj” – motyogta a kislány.– „Nem érdekel, mit mondott. Ez nem a te dolgod” – válaszoltam szigorúan.
Egy hétvégén Tamással elutaztunk, és Zoltánt bíztuk meg a gyerekek felügyeletével.– „Ne legyen buli, és vigyázz Emíliára és Bencére” – figyelmeztettem indulás előtt.– „Persze” – felelte unottan.
Amikor visszaértünk, a ház romokban állt: sörösüvegek, szemét mindenhol.– „Zoltán! Mi történt itt?” – kiabáltam.– „Csak egy kis összejövetel volt” – vont vállat.
Emília és Bence egy szekrényből bújtak elő, rémült arccal.– „Egész éjszaka bezárt minket ide!” – zokogott Emília.– „Miért csináltad ezt?” – kérdeztem döbbenten.– „Zavarták a barátaimat” – felelte hidegen.
Tamás idegesen mondta:– „Zoltán, ez nem helyes. Kérj bocsánatot!”– „Bocs, Emília” – mormolta Zoltán.
Ez volt az a pont, ahol eldöntöttem: cselekednem kell.
A következő napokban pénz tűnt el a pénztárcámból. Gyanítottam, hogy Zoltán az elkövető, ezért csapdát állítottam neki: hamis pénzt tettem a tárcámba.
Amikor Zoltán újra belenyúlt a táskába, tetten értem. Felhívtam egy rendőrtiszt ismerősömet, Balázst, hogy segítsen. Egy színlelt rendőrségi beavatkozást terveztünk, ami végül helyreállította a rendet a házban.
Zoltán viselkedése azóta megváltozott: segít a házimunkában, tisztelettel bánik a testvéreivel, és végre béke költözött az otthonunkba.
TanulságMinden cselekedetnek következményei vannak – és néha egy kis lecke a legjobb út a változáshoz. Oszd meg ezt a történetet, hogy mások is tanulhassanak belőle!