MindenegybenBlog

Mindkét szülő csaknem hat láb magas. De amikor megszületett a babájuk, nem számítottak erre a meglepetésre.

A huszonhárom éves Jaime Jenkins és élettársa, Jakob Lang, Sydneyben(Ausztrália), már nagyon várták, hogy megszülessen az első babájuk. Azonban már a 12. héten az ultrahang kimutatta, hogy valami nincs rendben. Gyötrelmes hetek teltek el, amely alatt a fiatal, reményteljes szülők tervezték a közös jövőjüket, de ugyanakkor nem tudták, hogy mi a baj, a még meg sem született lányukkal.

dae03fab1ab3e52cb3c38cda62b6e8d8-800x800

Csak néhány héttel a szülés előtt, az orvosoknak szembesíteniük kellett Jaime-t a kegyetlen igazsággal: a lányának nem nőtt tüdőszövete és azt tanácsolták neki, hogy ne szülje meg a babát. “Éreztem, ahogy rúg, és már nevet is adtunk neki, az nem lehet, hogy ne adjak esélyt neki az életre” mondta a fiatal anya.

937f6070e82bfd1050e854956edb5de9

Amikor Helena a világra jött, az új szülők felkészültek a búcsúra. Az orvosok nem láttak esélyt a túlélésre. De minden nehézség ellenére, a baba erősebb és erősebb lett, meglepve a szülőket, de még inkább, az orvosokat. Hat hét után a szülők végül megtudták a lányuk diagnózisát: Helena egy igen ritka törpeségben szenved.

f6bdd98a1a3d34d5a39180dd7185b596

Összességében Helena háromszor is elkerülte a halált, mert el kellett végezni rajta számos műtétet, és az élete első három hónapját a kórházban töltötte. Ez idő alatt, a szülei megtanulták, hogyan kell helyesen gondoskodni róla, mert ő különleges bánásmódot igényel, sok időt, törődést.

675e901082f6defa8f0c5c55d060f5ec-600x800

Közben Helena szülei megtudták, hogy mindketten hordozzák ugyanazt a ritka törpeség gént – annak ellenére, hogy mindketten majdnem hat láb magasak (kb 182 cm).

4ad980d2988ba4cdc9518f7ee9846569-450x800

Gyakran öltöztetik fel őt tündér és hercegnőruhákba, hogy egy cseppnyi fényt hozzanak Helena életébe és ellensúlyozzák a sok vizsgálatot, amit el kell viselnie. Olyan, mint egy valódi kis ruhamodell. A kislány úgy tűnik jól érzi magát, mert mosolyog minden egyes fényképen. Nemrég ünnepelte az első születésnapját.

aea69b4b397c891816297d22da6f754b-450x800

A szülők megosztották Helena történetét, és a nehézségeket, amivel szembe kellett néznie, a sajátFacebook oldalán. “Helena már lenyűgözött minket sok szempontból, ő egy igazi kis csoda, és remélem, a történet segít más szülőkön, akik ugyanezzel a helyzettel néznek szembe” mondta Jaime.

085145dc1952b55f9ffcd3c09d364718-600x800

Helenának havonta kétszer kell mennie az orvoshoz, de ez idő között, a szülei megadják neki a legjobbat, hogy az életét élvezetessé és felejthetetlenné tegyék. És ki tudja? Talán egy nap majd egy híres modell válik belőle.

2016-08-29 06:01:02 - Mindenegyben Blog