MindenegybenBlog

Mielőtt felakasztotta magát a 13 éves fiú, egy levelet hagyott hátra… a szülők most nyilvánosságra hozták a történetet!

Daniel Joseph Fitzpatrick New York-i gyerek mindössze 13 éves volt, amikor öngyilkos lett. Nővére 17 éves volt, amikor elvesztette a kisöccsét, aki felakasztotta magát. A szülők, Maureen és Daniel még mindig elzsibbadnak a fájdalomtól. De nem akarnak tovább hallgatni arról, hogy mi történt, mert a kisfiú nem látta a kiutat, mert állandóan terrorizálták.

 

A fiú távozása előtt egy többoldalas levelet írt, amit a szülők most tettek közzé az interneten. Ebben a levélben leírta, hogy a Szent Angyalok Katolikus Iskolában, ahová egykor járt, a 6-ik osztályos diákok ellene fordultak és nap mint nap megfélemlítették, megtámadták. Osztálytársai is gúnyolódtak a súlya miatt. “John, Marco, José és Jack minden nap megvertek, kitörték az újjamat”, írja Daniel, más néven Danny. Állandóan kötekedtek vele, mert ez a tinédzser nem volt olyan “kemény”, mint a többiek. A levélben azt állítja, hogy az iskola vezetői sem tettek semmit, hogy segítsenek neki.

“Azt akarjuk, hogy az egész világ megtudja a kisfiam történetét – és a szenvedését, amit el kellett viselnie az iskolában”, mondta Daniel édesapja, könnyes szemekkel, a 18 perces Facebook videóban. “Nem szeretném, hogy más gyerekekkel is megtörténjen amin a fiam keresztül ment.”

 

Daniel nővére, Eileen Fitzpatrick létrehozott egy GOFUNDME oldalt abban a reményben, hogy összegyűjt 10.000 dollárt, ami fedezné a temetkezési költségeket. Azonban az emberek reakciója elsöprő volt. Két nap alatt összesen 2643 ember több mint 102.102 dollárt adományozott.

 

A nővére elmondta, hogy az összegyűlt pénzzel egy emlékművet fog készíteni a kisfiúról és a fennmaradó összeget arra fogja felhasználni, hogy megfélemlítse azokat, akik megölték. A család azt tervezi, hogy ezt a pénzt nem a temetésre fogják használni, hanem egy szervezetnek adományozzák, akik a megfélemlítés ellen harcolnak és segítenek azokon, akik öngyilkosságot akarnak elkövetni.

 

“Mindent meg fogunk tenni, hogy segítsünk más családoknak, hogy soha ne menjenek keresztül azon, amit mi átéltünk.” – mondta a kisfiú nővére.

A bánatos család fel szeretné hívni mindenki figyelmét, hogy az iskolai bántalmazások, gúnyolódásoknak végzetes következményei lehetnek. A 13 éves kisfiú életét már nem tudja senki visszahozni, de ha ez az üzenet nyitott fülekre talál, akkor más gyerekek életét még megmenthetjük!

2016-08-17 06:17:17 - Mindenegyben Blog