– Takarodj vissza abba a büdös rozzant viskódba! – röhögött a férjem, anyja meg csak bólogatott mellette. Én meg csak álltam az ajtóban a hátizsákommal… és először az életben nem sírtam. Csak annyit mondtam: – Rendben. Csak ne csodálkozzatok, ha többé nem tér vissza az, akit elkergettetek. És elindultam. 😔 Pedig alig három héttel korábban még ott álltam a gáztűzhely előtt, kevergettem a hagymás szószt, és lopva az órára pillantottam. Balázs fél óra múlva érkezik – és ő ki nem állhatta a langyos vacsorát. Régebben még szívvel-lélekkel főztem. Játszottam az ízekkel, tálaltam szépen, mindig próbáltam meglepni. Most már csak egy feladat volt a sok közül. Mint a takarítás, a mosás, vagy hogy csendben legyek, ha anyósom jön. Az ajtó becsapódott – korábban, mint szokott. Megrezdültem. Gyorsan megtöröltem a kezem, kiléptem a folyosóra. – Itthon vagy már, Balázskám? Tíz perc, és kész a vacsora, – szóltam gyorsan. – Nem vagyok egyedül, – vetette oda, miközben kibújt a cipőjéből. Mögötte feltűnt Erzsébet néni – az anyja. – Jó estét, Erzsébet néni, – próbáltam udvariasan. – Épp főzök. – Már megint hagymás szósz? – húzta a száját, ahogy végigmért. – Hányszor mondjam, hogy a hagymát aranyszínűre kell sütni, nem feketére?! Különben keserű lesz minden. Nem szóltam. A hagyma pont tökéletes volt, de vele vitázni? Teljesen felesleges. – Jaj, mama, ne szekáld már, – legyintett Balázs, lehuppant a székre. – Megfőz, megetet, ennyi. – Na pont ez az! Csak úgy "megetet". A fiatalasszony dolga, hogy úgy főzzön, hogy a férfi ujját is megnyalja utána! Én bezzeg fiatalon olyan ebédeket főztem, hogy a szomszéd nők irigykedtek! Megtanultam kikapcsolni az ilyen mondatokra. Öt év házasság után már nem fájt. Csak fárasztott. A telefonom megremegett az asztalon. Épp nyúltam volna érte, de Balázs megelőzött. – Beregszászról keresnek, – mondta unottan. – Biztos megint a nagymamád háza miatt. Összeszorult a torkom. Három hete halt meg nagymama Zsófi, az egyetlen ember, aki valaha feltétel nélkül szeretett. A hívások onnan még mindig fájtak. – Halló? – szóltam bele halkan. A vonal végén Katalin néni, a szomszéd. Meleg, de határozott hang: – Drágám, ideje lenne lejönnöd. A papírokat alá kell írni, a házat ne hagyd csak úgy… kert van, almafa, patak. Kár lenne érte. – Igen, a hétvégén megyek, – válaszoltam. Letettem, és valami elindult bennem. Egy furcsa, halk eltökéltség. – Megint a viskó miatt? – kérdezte Balázs rágás közben. – Add el, amíg valaki egyáltalán hajlandó pénzt adni érte. Csak a baj van vele. – Nem akarom eladni, – válaszoltam halkan, de határozottan. – Ez emlék. A nagymamámé volt. – Ne kezd már megint ezzel a "szentimentalizmussal"! – legyintett. – Ez egy szétrohadt vályogház a világ végén, még gáz sincs. – Viszont ott van az almafás kert, – mondtam. – Nagymama mindig büszke volt rá. – Te még azt fogod mondani, hogy oda akarsz költözni! – nevetett Erzsébet néni. – Kuckózni a nyirkos sarokba. Gratulálok. A következő hetek a hivatalos ügyintézéssel teltek. Szabadságot vettem ki, rohangáltam a földhivatal, az okmányiroda, a közjegyző között. Balázst egyáltalán nem érdekelte. Csak dühöngött, ha este fáradtan, gyűrötten hazatértem: – Hol kószáltál már megint? Ingem nincs kivasalva, vacsora sehol! – Mondtam, hogy az örökséggel foglalkozom, – suttogtam. – Örökség? Egy lyukas viskó? Add el az első jöttmentnek, aztán felejtsd el! De én már nem tudtam elfelejteni. A ház, amit gyerekként még úgy ismertem, most hívott vissza. És én hallottam, amit mond. Amikor végre megkaptam a tulajdoni lapot, boldog voltam. Főztem egy ünnepi vacsorát, vettem egy üveg bort, előkészítettem az iratokat. Balázs hazaért. Leraktam elé a papírokat, mosolyogva mondtam: – Most már hivatalosan is az enyém. Ő csak felhorkantott: – Na, legalább már van hova lelépni, ha befuccsol ez is. – Tessék? – Hát, ha nem jön be az élet itt, mehetsz a kis kuckódba. Két szatyorral meg egy fejkendővel. Mint a mesében. És abban az este... valami bennem végleg megváltozott. 👉 A folytatás az első kommentben van a poszt alatt. Ott, ahol végre összepakoltam… és elindultam oda, ahol várt rám valami sokkal több, mint egy öreg ház. 💬👇