“MEGVIZSGÁLTA, NEM TUDOTT SEGÍTENI. EKKOR AZ IDŐS NÉNI MEGKÉRDEZTE, MENNYIVEL TARTOZOM…?”

Egy idős néni, akit rendszeresen vittünk haza, mindig panaszkodott a sorsra, hogy a lánya lebénult, és nem gondolta volna sohasem, hogy őneki kell felnevelnie az unokáját…

A tegnapi cikkünkre reagálva, egyik kedves olvasónk az alábbi tanulságos, sokat mondó történetet osztotta meg velünk:

“A XI. kerületben taxizom, és egy idős néni, akit rendszeresen vittünk haza, mindig panaszkodott a sorsra, hogy a lánya lebénult, és nem gondolta volna sohasem, hogy őneki kell felnevelnie az unokáját.

Ekkor rábeszéltem, hogy hívja fel Csókay professzor urat, mert biztos voltam benne, hogy kimegy a lakásra és megvizsgálja a lányát.

Az elgondolásom bejött, de sajnos, miután megvizsgálta a hölgyet, a professzor úr válasza az volt, hogy sajnos nem tudunk segíteni a bajon.

Amikor megkérdezte a néni, hogy “mivel tartozom?”, akkor azt mondta, hogy:

“semmivel és sajnálom, hogy nem tudok segíteni.”

Én utólag halottam ezt, de itt szeretném tisztelettel megköszönni, hogy kifáradt és megvizsgálta a beteget, amiben egyébként biztos voltam.Köszönöm tisztelettel a professzor úrnak, hogy a belé helyezett bizalmamnak eleget tett és, személyes megjelenésével enyhített a család fájdalmán.”

A magunk részéről is minden tiszteletünk és elismerésünk az olyan orvosoknak – köztük Csókay professzor úrnak – akiket nem a hálapénz, hanem a gyógyítás és a beteg embereken való segítés motivál. Akik ugyanolyan odaadással látják el a nincstelen nénit, mint a milliomost.

Oszd meg, ha szerinted is Ez a követendő példa!Forrás: http://www.anephangja.com