Az alábbi vallomást az interneten találtuk Nektek:
"Sötét bőr, kevés haj, kevés fog… kb. 50 éves lehet. Ha megmosakszik akkor 40.
“Főnök! Adjon egy szivarat…” típusú mondatokkal kezdődött. Kérdeztem: “Tartozok?”Asszongya nem.
Legközelebb: – Ó na főnök, adjon egy szivarat.
Mondom néki: – Miért baszki? Tartozok?
Asszongya: – Vigyáztam az autójára.
Pislogtam, mint malac a jégen, hiszen abban az “udvarban” parkolok, ahol a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség és elég szomorú, ha ott is autóőrre van szükség, de kapott…
—————————————————————
Egyszer asszonta, hogy kell neki 5 lej gyógyszerre. Segített ezt azt felcipelni a negyedikre és kapott.
Aztán megint kellett neki 8 lej gyógyszerre és matatott a kabátja alatt (ami pár hónapja még az enyém volt) hogy megmutassa a receptet.
Mondom néki: – Menjünk be a gyógyszertárba és kifizetem neked.
Elindultunk, baktatott mögöttem, aztán pár méterrel a Gyógyszertár bejáratától megfordult és elszaladt…
Hetekig került.
Egyszer csak összeszedte a bátorságát és megint hozzám szólt: – Főnök! Adjon egy szivarat na… és bocs a múltkoriért, de…
Szavába vágok: – Ha hazudsz, nincs biznic.
– Akkor nem mondok semmit… Milyen biznic?
– Csomag negyedikre fel, s kapsz szivarat.
Felvitte, kapott. Fent azt kérdi:
– Nem ad 5 lejt?
– Tartozok? – kérdem tőle.
Asszongya: – Nem.
Orrlógatva elbaktatott.
Aztán egyszer részeg volt. Nem kapott semmit.
Aztán egyszer kellett tej a kávémba. Hozott. A visszajáró az övé volt.
Aztán megint részeg volt. – “Egy hónapig meg ne lássalak!” következtében, két hétig nem láttam.
Aztán megint cipekedett. Kellett neki pénz kajára. Befizettem egy hétig, napi 2 lángosra.
Aztán egyszer azt kérdi:
– Nincs csomag?
– Nincs.
– Nem kell tej?
– Nem.
– Fent sincs szemét, amit lehozzak?
– Nincs.
Asszongya: – Akkor ma sem kapok semmit.
Mondom: – Nem.
Aztán volt amikor volt csomag és volt amikor kellett tej. (Lassan úgy öltözik, hogy az exem összetévesztene vele, mert cipőtől bakancsig, ingtől nagykabátig, minden cuccomat ő hordja.)
Egyszer azt kérdi: – Nem lehetne, hogy mindennap lehozzam a szemetet?
Mondom: – Lehetne, csak mindennap nem vagyok itt és mindennap nincs szemét.
Egyre gyakoribbá kezdett válni, hogy előbb nyújtani akar valamit és utána kér.
Egy következő alkalommal megint nem volt amit tegyen értem és azt kérdeztem tőle, hogy még pár olyan frájert (ő ezt érti) miért nem keres mint én? Kicsi cipekedés, kicsi ez-kicsi az…
Asszongya: – Jaj, mások nem bíznak bennem.
Mondom néki: – Mond meg nekik, hogy a fehér autósnak (ez lennék én) is elmész tejért és neki is cipekedsz…
Eltelt vagy 2 év…
Láttam már Lexusból, Merciből, BMW-ből kipakolni cuccokat (na nem úúúgy!) és hurcolni valaki után.
Ma vigyorog nekem:
– Főnök! Adjak egy szivarat?
Hát majd’ hátast dobtam…
Asszongya:
– Már 7 lakónak segítek és van pénzem. Leesett ez a kicsi hó és van egy csomó autó, amit le kell takarítani. És a járdatakarítási szezon most kezdődik…
Majd folytatja: – Sokkal könnyebb úgy kúdúni, hogy előtte csinálok valamit.
Mondom néki vigyorogva: – Az nem kúdúlás, hanem munkáért kapott fizetség.
Asszongya: – Akkor megyek dolgozni… s elviharzott.
—————————————————————
Most már csak arra kell rávegyem, hogy adót fizessen.
—————————————————————
Nem, a címmel ellentétben, nem rabszolga és nem, nem tartom el.
Csak annyira szofthibás világot élünk, hogy az olvasók fele figyelmen kívül hagyta volna ezt a pár sort, ha olyan címet adok neki, hogy: “A jól elvégzett munkának igenis van értéke” vagy “A hajléktalan is ember” vagy valami hasonló…
A fenti történet Marosvásárhelyen történt, szerzője Farkas Levente."
Ha szerinted is elgondolkodtató, ne felejtsd el megosztani!
A kép illusztráció!