"Sziasztok! Hosszú ideje gondolkodom, hogy én is leírom a nőgyógyászatokon szerzett tapasztalataimat. A történet budapesti szakrendelőkben valamint egy budapesti klinika szülészet- nőgyógyászati osztályán játszódott.
Pár éve egy ún. Bartolin- cisztát diagnosztizáltak nálam, ami egyáltalán nem veszélyes, csak kissé kényelmetlen helyen van és ha begyullad nagyon fájdalmas tud lenni.
Akkor amúgy el is mentem vele nőgyógyászhoz, aki azzal kezdte, hogy beszólt, hogy miért
vagyok még szűz (24 évesen). Egyébként egy kb. 30-as fiatal nő volt a nőgyógyász, aki épp babát is várt, szóval nem nagyon értettem, hogy miért nem mutat semmiféle empátiát vagy megértést.
Pár évig együtt éltem ezzel a cisztával, amikor is begyulladt és valóban nagyon fájdalmas lett, ekkor (egy szombati kora reggelen) mentem be a budapesti kórház ügyeletére.
Mivel sejtettem, hogy meg fognak műteni, én aznap egyáltalán nem is ettem és ittam.
A doktornő nagyon kedvesen fogadott és az aznapi főnővér is nagyon figyelmes volt, s tényleg még aznapra kiírtak műtétre. Úgy volt, hogy még a délelőtt folyamán megműtenek, végül az aneszteziológus hiánya miatt csak délután 3-kor került sor a műtétre. Ekkor a fájdalomtól már járni alig bírtam, de nem kaptam egy tolószéket sem, hanem a saját lábamon kellett eljutnom a műtőig.
[LAPOZAS]
Ott kezdődött a valódi rémálom. Felfektettek egy asztalra, teljesen széttárt lábakkal, teljesen meztelenül, majd az alfelemnél vagy 3-4 műtőssegéd (férfiak) elkezdtek bájcsevegni a hétvégi programjukról, vagy 20 percen keresztül, miközben én teljesen kiszolgáltatottan feküdtem ott, rendkívül kellemetlenül és kínosan érezve magamat.
Az egyik férfi talán megérezte, hogy kellemetlenül érzem magam, mert ő egyszercsak egy kendőt dobott(!!) a nemiszervemre, amitől csak még jobban összerezzentem és megijedtem. Majd egy 20 perc kiszolgáltatottság után megérkezett az altatóorvos, aki meg is jegyezte, hogy nem kellett volna nélküle felfektetniük így kitárulkozva az asztalra.
Majd elaltattak, megtörtént a műtét.
Arra keltem, hogy az egyik műtőssegéd szó szerint kiabál velem hogy "kelljen már fel, hallja?! Kelljen már fel".
Ekkor elkezdtem sírni és a bódult állapotomban még Édesanyámat is elutasítottam és elküldtem magamtól.
Úgy kb. este 8 felé tértem magamhoz rendesen, amikor is már nagyon szomjas voltam. Ugye én ekkor már majdnem 24 órája egy korty vizet sem ittam, de nem kaptam a nővérektől semmiféle folyadékot. Kibotorkáltam a nővérszobához, ahol inni kértem, mire az egyik ápoló flegmán odabökte: "Hát ott a csap".
Ételt egyáltalán nem kaptam.
A műtét előtt azt mondták, hogy ez egy rutin eljárás, már aznap haza is mehetek, de végül bent tartottak éjszakára, ami a műtéthez hasonlóan szörnyű volt.
Egy szobába kerültem egy kismamával, és a 6 órás kisbabájával, aki persze egész éjszaka sírt, ami miatt egyáltalán nem tudtam pihenni. Nem is értem, hogy a kismamákat és a nőgyógyászati eseteket miért rakják egy kórterembe, mivel szerintem itt ez mindkettőnknek kellemetlen volt. Az éjszaka folyamán ráadásul többször is jöttek "vizitre", ami gyakorlatilag abból állt, hogy pár ember pár óránként megkért rá, hogy az egész kórterem előtt (nem függöny mögött meg csak az orvosnak) tegyem szét a lábam és mutassam meg a hüvelyemen lévő műtéti heget.
És ha mindez a történet nem lett volna elég kínszenvedés és borzalom, amikor a kontrollra mentem vissza egy idős, női orvoshoz kerültem, akin látszott, hogy csak gyorsan túl akar ezen esni. A hüvelyi ultrahangot felkészítés nélkül tolta belém, majd a műtéti heget kesztyű nélkül vizsgálta meg...
Ez a történet fél évvel ezelőtt történt és azóta is azon gondolkodom, hogy pszichológusnál kell feldolgoznom a magyarországi nőgyógyászatokon szerzett tapasztalataimat."
