Korai gyerek voltam, anyám mindössze 18 volt, mikor teherbe esett. Mindig is inkább a barátnőmnek éreztem, mint az anyámnak. Ilyen felfogásban is nevelt. A világon mindent megbeszéltünk egymással, akár a legjobb barátnők. Ahogy akkoriban mondtuk, igazi hippik voltunk mi ketten. Sokáig azt hittem, hogy nincs is ennél jobb kapcsolat anya és lánya között. Aztán nemrég rájöttem, hogy tévedtem. Nem is kicsit! Összejöttem egy fiúval, én is éppen 18 voltam, mint annak idején az anyám. Imádtuk egymást és anyám is minden jóval elhalmozta őt. Sokszor hármasban mentünk bulizni is, egyáltalán nem volt ciki, hiszen anyám még csak 36, és nagyon fiatalos volt. Amikor a barátom megkérte a kezem, elhatároztuk, hogy egy év múlva összeházasodunk. De addig mindketten a szüleinknél lakunk és spórolunk. Egy idő után a párom egyre ritkábban akart átjönni hozzánk, ha meg én mentem volna, mindenféle kifogásokat emelt.
Egy nap, amikor korábban értem haza, a legnagyobb meglepetésemre ott találtam nálunk. Igaz, nem úgy, ahogy vártam volna. Egy szál alsónadrágban nézett velem farkasszemet. Aztán előkerült az anyám, szép selyemköntösben, zilált frizurával – elsötétült előttem a világ. Arra eszméltem, hogy a kanapén fekszem, anyám sír, a barátom meg fel és alá rohangál a szobában. Hogy magamhoz tértem, egy pohár vizet és némi magyarázatot kértem. Kiderült, hogy anyámnak mindig is tetszett a barátom, meg túl fiatalnak is tartotta magát anyósnak. Inkább elcsábította. A fiú meg belebolondult. Összecsomagoltam és megkértem az egyik barátnőmet, hogy lakhassak nála egy darabig. Azóta egyikükről sem hallottam. Nem veszem fel a telefont se, ha hívnak.