Ekkor összenéztek, elővette a hölgy kis kopott pénztárcáját, kutatott benne és láttam, hogy közben könnyes lett a szeme. Hallottam, ahogy a bácsika mondta a feleségének " Nem baj, visszavisszük! " és rámutatott a tejre, meg a lisztre. Ekkor már az idős nénike sírt.
Odahajoltam és megkérdeztem, hogy mi a baj, segíthetek-e valamiben! Azt mondták, sajnos nincs elég pénzük, hogy kifizessenek mindent, amit a kosárba tettek. Eddig futotta a nyugdíjuk. Amikor ezt mesélte, már a bácsika és én is a könnyeinkkel küzdöttünk.
Azonnal kifizettem a fennmaradt összeget, ami nem volt egész ezer forint és még adtam nekik pluszban ötezer forintot, ezzel is talán kicsit könnyebbé téve a várakozást a következő nyugdíj osztásig. Természetesen először nem akarták elfogadni de nagy nehezen rá tudtam őket venni, hogy tegyék el a pénzt. Nagyon szépen megköszönték és kézen fogva, elsétáltak!Nem a magam dicsőítésére meséltem el, hanem azért, hogy néhány problémára felhívjam a figyelmet bizonyos emberek számára!Köszönettel:Hlavati Eszter
