Leírom, mert nem bírom magamban tartani. Ma nem főztem, sőt nem ettem semmit. Vártam a nyugdíjamat. Sajnos, mindent lefogyasztottam. 8 éve vagyok nyugdíjban, azóta egyszer sem fordult elő, hogy a kiírt napon 13 óráig ne kézbesítette volna a Postás. Na, ma megtörtént – és mikor máskor?! Nekem rossz a lábam, nehezen járok – így rendelni szoktam – már bejáratott – általában havonta egyszer feltöltöm a háztartást, aztán csak apróságokat. Hát, ma délutánra rendeltem, hisz még egy szelet kenyerem sem volt, na meg holnaptól kezdhetek Húsvétra készülődni. 2 óra, 3 – kezdek aggodalmaskodni. A mi postásunk már biztos itt lenne, vele van valami baj? Telefonját nem tudom, hívom a Postát.
Helyettesítik – ezt megtudtam, és legyek nyugodt 18 óráig mindenképpen ki kell kézbesíteni. Közben megjött volna a rendelésem is – sűrű elnézések közt kértem tegyen az utolsó kiszállításra. Hát, a nyugdíj nem jött. Telefon a Postára – nézzem meg a postaládát, van-e értesítő cédula bedobva, Mondom, miért lenne – ki sem mozdultam a lakásból! De azért lementem megnézni – és valóban be volt dobva.????????Mit mondjak?! Átvehetem munkanapokon jövő hó 5-ig. Kösz! Kis cserkész munkával kiderült, a házban senki nem kapott nyugdíjat, csak ilyen cetlit. Kösz.
De, mi lett a rendelésemmel?! Igen, kihozták – ismernek, majd holnap, vagy hétfőn fizetek. Pedig nem “sírtam”, még csak nem is kértem.Hát, ennyi. És ennyi kell, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy nem a “bosszún” forog az agyam, a megtorláson, hanem eltölt a melegség. Ezt hívják odafigyelésnek, empátiának, segítőkészségnek – ez mind, de több, amit ez az ember nyújtott nekem. Ő már csak ilyen!
A bejegyzéshez számtalan hozzászólás érkezett, a legtöbben azonban mind büszkék voltak Klára nénire, mert a rosszban is képes meglátni a jót.
