MindenegybenBlog

Kirángatták az anyából a kisbabát

Azt mondta majd megy, mert ide meg oda hívják, majd jön. Ez ment 12 órán át, addig vajúdott a kismama, már a testében meghalt a magzat. De nem tudta megszülni. Iszonyatosan szenvedett. (Azóta már van egy egészséges kisfia, de azt mondta a rendes szüléshez képest az a 12 órás vajúdás keresztre feszítés volt) Az orvos meg leszarta nagy ívben. Már a szülésznő ment sírva a dokiért, hogy jöjjön már, mert nagyon szenved a kismama. Doki megvizsgálta nagy kegyesen, majd közölte, hogy: ja, el van akadva a baba lába. Farfekvéses volt.
Megragadta a magzat két lábát, lerángatta a nem kinyílt méhszájon keresztül, és hogy lendülettel kikapta a kismamából, hangos reccsenéssel eltörte a nyakát. És nem kitaláltam!Szerencsétlen barátnőm végignézte, ahogy kirántják belőle, mint egy megnyúzott nyulat, és kitörik a nyakát, aztán beleb@szta a doki a vesetálba, hogy akkor ennyi. Kész. Megfigyelés egy napig, majd mehet haza.

Mikor a barátnőm újra teherbe akart esni, és felkereste a saját dokiját, aki azóta ugye visszatért a nyaralásából, megvizsgálta. Majd bizalmasan megkérdezte, hogy megerőszakolták-e, mert a méhszája olyan, mint akit jó párszor egymás után megerőszakoltak. És mondta nem, csak lerángattak belőle egy 20 hetes babát.

A kisfia úgy született, hogy végigfeküdte a 9 hónapot, mert a méhszája nem tudta volna megtartani a baba súlyát. Amint eltelt a kötelező 12 hét, befektették a kórházba. Na igen, akkor nem feküdt 9 hónapot tulajdonképpen. De az első 12 hétben se járt naponta kocogni, meg aerobikra.

A kisfia így is 7, 5 hónapra született, mert ennyire nem bírta megtartani a méhszája a baba súlyát. Azóta is picike, testileg nem úgy fejlődik, mint a többi, de értelmileg rendben van. MAx egy évvel később megy iskolába. Szerencséjük volt. De még egy baba szóba sem jöhet, pedig szeretnének.

Szóval ilyen dolgok esnek meg az egészségügyben. Én hálát adok a Jó Istennek, hogy velem ilyen nem történt, és minden szót elhiszek.És igen, szülés után én is a véres ágyneműmben feküdtem 1 héten át. Már bűzlött. Csak akkor húzták át, mikor már meg volt a zárójelentésünk.

A fotó illusztráció

2016-05-04 15:32:07 - Mindenegyben Blog