A férfi egyik nap hazament, megfogta a felesége kezét, majd csak ennyit mondott: „El akarok válni”. A nő még csak meg sem lepődött, halkan annyit kérdezett, hogy miért. A férfi erre a kérdésre nem tudott egyenes választ adni, megcsalta a feleségét, akit úgy érezte már nem szeret többé.
Másnap, amikor odaadta neki a válási papírokat, nekiadva a házat, az autót, és 30 %-ot a cégéből, ám a felesége dühösen összetépte őket, és azt mondta nem kell tőle semmi.
Egyetlen kérése volt. A fiuk fontos vizsgákra készült az elkövetkezendő egy hónapban. Nem akarta, hogy a válás befolyással legyen rá, így megkérte a férjét, hogy éljenek ugyanúgy még egy hónapig, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy ezalatt a hónap alatt minden nap vigye le a hálószobájukból, és át a küszöbön, csakúgy, mint az esküvőjük után.
A férfi furcsállotta, de belement az egyezségbe.
Az első nap furcsa volt, ám a fiuk meglátta, és csillogó szemmel megtapsolta őket. A második nap már könnyebb volt, ahogyan felesége befészkelte magát a karjaiba, valami megmozdult benne.
Napról napra régi érzések éledtek újjá benne, és napról napra könnyebbnek érezte a feleségét. A hónap végén elment a szeretőjéhez, és megmondta neki, hogy nem akar elválni, mert szereti a feleségét.
Úton hazafelé virágot is vett az asszonynak, a kártyára pedig azt íratta, hogy „Minden reggel hordozni foglak, amíg a halál el nem választ”. A csokorral a kezében, és mosollyal az arcán ért haza, ám a halál hamarabb elválasztotta őket, mint gondolta.
A felesége rákos volt, a betegség utolsó stádiumában, ezért érezte mindig könnyebbnek, hiszen veszélyesen lefogyott. Utolsó erejével mégis azon volt, hogy az apja a fiuk szemében a legromantikusabb hős legyen, és ne romoljon meg a kapcsolatuk a válás miatt...
