MindenegybenBlog

Kádár János hajdanvolt szobalánya megszólalt

A Bors című napilap kereste fel az első titkár egykori alkalmazottját. Kádár alakja visszafogott, egyszerűen élő emberként rajzolódik ki szavai alapján.

Kolléganőjével 10 éven keresztül dolgozott a Kádár villában Gránicz Zoltánné Ilonka. Így emlékszik a politikusra:

– Jöhetnek, aranyoskáim! – így invitált be minket Kádár a szo­bába, jelezve, hogy bevethet­jük az ágyat, míg ők a feleségével reg­geliztek

– Ezután feltöltöttük a hűtőt vajjal és szalámival. Volt ott sokféle finomság és gyümölcsök, amiről az egyszerű emberek álmodni sem mertek. Kádár alig nyúlt hozzájuk. Maradt a puritán ételeknél. Emlékszem, egyszer a szakács ebédre akart neki készíteni valami újdonságot, mire ő morcosan annyit felelt: legyen inkább paprikás krumpli ecetes uborkával! Ez volt a kedvence.Fényképet nem tud mutatni, tilos volt fényképezni. A 47 hektáros területnek ezt a részét szigorúan elkerítették. A politikusok nyugalmát fegyveresek őrizték, csak engedéllyel, igazolvánnyal lehetett belépni. A Balaton felől sem lehetett megközelíteni. A Kádár-villa a hetvenes években épült, a párt adományozta a főtitkárnak és nejének, Tamáska Máriának.– Mindig a feleségével nyaralt kettesben. Klottgatyában járt fürdeni vagy csónakázni. Ilyenkor a testőreit is elküldte. Szeretett viccelődni, és mindig tisztelettel szólt hozzánk. A felesége már más volt, ő gyakran és szigorúan ellenőrizte, hogy rendesen kitakarítottunk-e – mesélte az asszony.

2016-10-19 23:32:09 - Mindenegyben Blog