MindenegybenBlog

HA MEGTUDOD, MIÉRT MENT FÉRJHEZ EZ A 11 ÉVES KISLÁNY, MEGSZAKAD A SZÍVED

Sosem gondolnád, mi áll egy ehhez hasonló esküvő hátterében. Ezt még az is megkönnyezi, aki nem ismeri a résztvevőket. Ugyanis a kislány egy családi tragédia miatt döntött úgy, hogy megteszi ezt a szomorú és egyben örömteli lépést.

Jim Jetz, miután az orvosok közölték vele, hogy csak hónapjai vannak hátra, szívszorító döntést hozott: tudta jól, hogy nem fogja megérni a pillanatot, amikor egyetlen, szeretett kislánya, Josie férjhez megy, ezért a 11. születésnapján egy megrendezett ceremónián belül “elvette feleségül” a kislányát.

Természetesen nem hivatalos szertartásról van szó, csupán szerette volna kislányát gyönyörű fehér ruhában az oltárhoz kísérni. Egész életében erre a pillanatra várt, és így megélhette ezt a pillanatot, mielőtt itt hagyja ezt a földi létet.

A fotók annyira szívbemarkolóak, hogy még az is elmorzsol néhány könnycseppet, akik nem ismerik személyesen apát és lányát. 

2016-08-15 18:55:59 - Mindenegyben Blog