Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1. rész)
Krisztina sosem gondolta volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerül. A „Fehér Rózsa” étterem – ahol harminc évvel ezelőtt Gábor megkérte a kezét – mára a férje titkos randevúinak helyszíne lett. Az üvegfal mellett állt, és onnan figyelte, ahogy a férje összefonja ujjait egy fiatal szőke nőével, aki aligha lehetett több huszonöt évesnél.
– Különleges vagy – hallotta a férfi hangját, amit mindig is jól ismert… és ami most mégis idegennek tűnt.
A lány kacéran mosolygott, tökéletes fogsorát és bájos gödröcskéit villantva. Ápolt ujjai, hibátlan manikűrrel, gyengéden simogatták Gábor csuklóját.
– És mi lesz a feleségeddel? – nyávogta a barna hajú lány, lebiggyesztett ajkakkal.
– Krisztina? – legyintett Gábor könnyedén. – Ő el van foglalva a virágaival meg a sorozataival. Tudod… ilyen korban már…
Krisztina mellkasát nyomni kezdte valami, a keze remegett. Harminc év házasság, három felnőtt gyerek, megszámlálhatatlan közös este… mindent áthúzott egy legyintés.
Az első gondolata az volt, hogy beront, jelenetet rendez, borral locsolja le a kis párocskát. De valami visszatartotta – talán a sok év alatt megszerzett önuralom, vagy a természetes józanság.
Hazatérve gépiesen teát főzött, majd leült a kedvenc fotelébe. Tekintete a szekrényben sorakozó dossziékra tévedt – azok a dokumentumok voltak benne, amiket Gábor kérésére írt alá az elmúlt öt évben.
– Édesem, ez csak formaság – jutott eszébe a férfi hangja. – Kell az adóoptimalizáláshoz.
Most, remegő kézzel lapozgatva a papírokat, ráébredt az igazságra. A ház, a nyaraló, három autószalon, egy étteremlánc – minden az ő nevére volt írva.
Gábor, félve az adóellenőrzésektől, szép lassan mindent Krisztinára íratott, bízva benne, hogy a felesége buta és ártatlan.
Krisztina keserűen elmosolyodott. Micsoda tévedés! A házasság alatt nemcsak orchideákat tanult meg nevelni és piskótát sütni – titokban a családi üzlet minden rezdülését figyelte, még ha a háttérben is maradt.
Éjfélre már nem maradtak könnyei. A kétségbeesést jeges eltökéltség váltotta fel. Elővette a naptárát, és tervezni kezdett.
Öt nap – ennyi kellett neki.
Reggel korán felhívta dr. Kádár Erzsébetet, a neves családjogászt. A nő alaposan átvizsgálta az iratokat, miközben Krisztina idegesen dobolt ujjaival az asztalon.
– Gratulálok – mondta végül az ügyvéd, megigazítva szemüvegét. – Ön jogilag az egyedüli tulajdonosa a teljes vállalkozásnak.
– És az a meghatalmazás, amit adtam neki?
– Az bármikor visszavonható.
Krisztina az iroda ablakán keresztül nézte, ahogy az őszi levelek kavarognak a szélben. Harminc éven át volt példás feleség – támogató, megbocsátó, inspiráló. De most… eljött az idő, hogy végre saját magára gondoljon.
– Kezdjük – mondta határozottan.
Aznap este Gábor későn jött haza, és rajta volt a drága parfüm illata. Krisztina, mintha mi sem történt volna, vacsorát tálalt neki.
– Ma valahogy más vagy – jegyezte meg a férfi, miközben szalvétával megtörölte a száját.
– Csak elfáradtam – mosolygott Krisztina. – Holnap este pedig ne számíts rám, találkozóm lesz a barátnőimmel.
Gábor bólintott, de közben elmerült a telefonjában. Krisztina látta, hogy valamit olvas, és megpróbálja elrejteni a mosolyát.
Második nap
Krisztina végigjárta az összes bankot, ahol közös számláik voltak. A művelet órákig tartott – Gábor ügyesen szétosztotta a pénzeket különböző intézmények között. Estére azonban a vagyon nagy része már új számlákon pihent – kizárólag Krisztina nevére nyitottakon.
– Hagyjunk egy kis tartalékot? – kérdezte félénken az utolsó bank menedzsere.
– Nem – rázta meg a fejét Krisztina. – Mindet utalják át.
Otthon egy csokor rózsát talált az asztalon – Gábor néha hozott virágot, főleg ha bűntudata volt. Régebben ez mindig megindította… most csak keserű nevetést váltott ki.
Harmadik nap
Délelőtt Krisztina találkozott Mihállyal, Gábor régi üzlettársával és a családi autószalonok egyik fő partnerével.
– Eladni az autószalonokat?! – hűlt el Mihály. – Ezek hoznak a legtöbbet! Stabil, megbízható forrás…
– Pontosan ezért most kell lépni – válaszolta nyugodtan Krisztina. – A piac felfelé ível. Most van itt az idő.
Mihály tanácstalanul vakarta a fejét, de végül beleegyezett. Estére már alá is írták az előzetes szerződést. Krisztina számára ez azt jelentette: biztonság. Egy saját lábon álló jövő.
Negyedik nap
Ez volt az egyik legnehezebb nap. Keze enyhén remegett, amikor tollat ragadott.
– Biztos ebben a döntésben? – kérdezte együttérzően a középkorú közjegyzőnő.
– Teljes mértékben – felelte Krisztina, kihúzva magát.
Ezt követően ellátogatott egy ingatlanirodába. A családi villa – amelyet tizenöt évvel korábban közösen építettek – hivatalosan is az ő tulajdona volt.
– Azt szeretném, ha előkészítenék a hivatalos dokumentumokat… a férjem kiköltöztetésére – közölte higgadtan az ügyvédbojtárral.
– De hát… ő a férje – pislogott zavartan a fiatal jogász.
– Már csak volt férj – javította ki Krisztina. – És pontosan hét napja van, hogy elhagyja a házat.
Ötödik nap
Krisztina fodrászhoz ment, aztán sminkeshez. Elegáns, fekete ruhát választott – semmi kihívó, mégis méltóságteljes. A tükörből egy új nő nézett vissza rá. Egy nő, aki már nem fél.
Ezután felhívta Gábort:
– Drágám, este találkozzunk a „Fehér Rózsában”. Beszélnünk kell.
– Természetesen, édesem – válaszolta a férfi, hallhatóan megkönnyebbülve. Minden bizonnyal azt hitte, Krisztina megbocsátott neki.
Az étteremben puha fények égtek, zongoraszó töltötte be a teret. Gábor, ahogy mindig, kifogástalanul nézett ki – magabiztosan, már-már leereszkedő mosollyal üdvözölte feleségét.
– Rendeltem a kedvenc borodból – mondta, miközben poharat nyújtott felé.
– Köszönöm – Krisztina előhúzott egy dossziét a táskájából. – Ma én hívlak meg.
A papírokat sorban rakta az asztalra: válókereset, kilakoltatási végzés, bankszámlakivonatok, üzletrész-eladási szerződések.
Gábor arca minden újabb dokumentumnál egy árnyalattal sápadtabb lett. Előbb értetlenség, aztán pánik, végül teljes döbbenet.
– Ez… ez mit jelent? – hörögte. – Megőrültél?
– Épp ellenkezőleg. Harminc év után végre tisztán látok – mondta Krisztina, kortyolt a borából. – Emlékszel erre az asztalra? Itt csókolgattad azt a fiatalka szőkét öt napja.
– Tévedsz… félreértés volt… – hebegte Gábor.
– Nem, pontosan értettem. Most először az életben – mondta, és elővette a tollat. – Írd alá.
– Nem teheted ezt velem! Ez az én üzletem! Az én pénzem!
– Már nem – mosolygott Krisztina. – Te írtad át mindenem a nevemre. „Csak egy formaság, drágám. Az adó miatt.”
Ekkor a bejáratban megjelent az a bizonyos szőke lány. Elindult feléjük, de megállt, amikor Gábor felordított:
– Megfosztottál mindentől! Eladtad az autószalonokat! Kiürítetted a számlákat!
A lány ledermedt. Aztán sarkon fordult, és elviharzott az étteremből.
– Úgy látom – jegyezte meg Krisztina –, a kis barátnőd inkább a bankszámládat szerette, mint téged.
– Perelni foglak! – sziszegte Gábor. – Majd meglátjuk, ki nevet a végén!
– Mit bizonyítasz? Hogy önként ruháztál át mindent? Hogy megcsaltál? – Krisztina felállt. – Hét napod van. Addigra el kell tűnnöd a házból. Felszolgáló! A számlát, legyen szíves.
Hatodik nap reggele
Megszólalt a telefon. Gábor volt az. A hangja remegett, ahogy próbált megszólalni:
– Kriszti… kérlek… beszéljünk… El tudom magyarázni…
– Nincs már mit megbeszélnünk – válaszolta nyugodtan Krisztina, majd bontotta a vonalat.
Egy órával később Gábor anyja, Antónia néni hívta fel – a nő, aki sosem szívelte igazán Krisztinát.
– Drágám… hát hogy tehetted ezt? Gábor egész éjjel nem aludt! Hiszen szeret téged!
– Harminc év szeretet után már tudom, mennyit is ér az – mondta Krisztina, és megszakította a hívást.
Aznap a spa volt az úti célja. Masszázs, arcpakolás, testtekercselés – végre megengedett magának egy kis törődést. Amire mindig „nem volt idő”.
Este betért a kedvenc kávézójába, ahol egy ismerős hang szólította meg:
– Kriszti, igaz, amit beszélnek? Tényleg kiraktad Gábort?
– Még nem. Még van öt napja – válaszolta, és kortyolt a cappuccinójából. – Csatlakozol?
Szilvi, a legjobb barátnője döbbenten ült le mellé:
– De hogy tudtad ezt megtenni? Ennyi év után?
– Tudod – Krisztina lassan kavargatta a fahéjas kávét –, néha elég egyetlen pillanat, hogy újraértékelj mindent. Láttam őket együtt – Gábort és azt a lányt. Olyan idős volt, mint a lányunk! És rájöttem… ez nem is az első alkalom. Csak eddig becsuktam a szemem. Azt hittem, majd megváltozik.
– És most?
– Most már nem akarok háttérben lenni az életében. Nem akarok úgy tenni, mintha nem venném észre a hűtlenségét, a lenézését. Nem akarok többé este azon aggódni, hol jár és kivel.
Szilvi csendben tekergette a teáskanalat:
– Irigyellek. Én is bajban vagyok Pállal, de én nem mernék így lépni…
– A legfontosabb a legelső lépés – fogta meg Krisztina barátnője kezét. – A többi már jön magától.
