MindenegybenBlog

Ez a lány sosem tartotta magát vonzónak, egy fotózás után teljesen megváltozott a véleménye

Stephanie és Arynn ez év februárjában jegyezték el egymást. A pár bejelentkezett egy fotózásra a Wolf & Rose Photography fotósához, Bria Terry-hez, aki egy különleges portfóliót készített róluk nemrégiben.

Miután Terry megosztott néhány fotót Facebook oldalán, elárasztották a visszajelzések. A sorozatot már több mint 84 ezren osztották meg és több mint 61 ezren kedvelték. 

A felvételek Texasban készültek, Stephanie elmondta, hogy a tapasztalat nagyban megnövelte a magabiztosságát. 

Őszintén szólva, soha nem éreztem magam vonzóbbnak. Ideges voltam amiatt, hogy milyen lesz a végeredmény. Nem tudtam mire számíthatok. De amikor megláttam a képeket, megdöbbentem. Szerelmesnek és magabiztosnak látszom. Minden embernek látnia kéne önmagát ebben a megvilágításban. Igazán felnyitja az ember szemét. 

Fotó: Bria Terry

Emlékszem, amikor középiskolás voltam és tükörbe néztem, azon töprengtem, hogy miért nem olyan a hasam, amilyennek lennie kéne. Az évek során elfogadtam, hogy én mindig is ilyen testalkatú leszek. Mindig nagy mosollyal sétálok és nem szégyenkezem már a testem miatt. 

Fotó: Bria Terry

Stephanie elmondta, hogy párja, Arryn sosem éreztette vele, hogy baj lenne a testével.

Neki nem számít, ha egy hétig nem mosok hajat vagy éppen egy hónapig nem borotválom a lábam. Szeret engem úgy, ahogy vagyok. Mindig is azt mondta, hogy nem érdekli hogyan nézek ki, az ő szemében mindenhogy gyönyörű vagyok. 

Terry Facebook oldalán többen is megköszönték az inspiráló fotósorozatot és megírták, hogy szerintük gyönyörű pár. Az egyszerű jegyesfotózásnak indult projekt végül testpozitív kampány lett és már az egész internetet bejárta. 

Fotó: Bria Terry
[LAPOZAS]
Fotó: Bria Terry
Fotó: Bria Terry

2019-03-03 09:47:56 - Mindenegyben Blog