Az olasz fotós, Tony Luciani nehéz döntés előtt állt: az anyja Elia, most 93 éves, a demencia tünetei jelentkeztek nála, valamint eltört a csípője, és már nem tudott vigyázni magára. A végén Tony úgy döntött, hogy semmiképp nem teszi be az édesanyját az öregek otthonába, mert nem tudná elképzelni, hogy ott teljesen magára maradjon. Ehelyett úgy döntött, hogy a saját otthonában fogja ápolni. Az eltöltött idő az anyjával hihetetlenül intenzív volt: gyakran csodálatos, de néha elég szomorú.
Végül Tony-nak támadt egy ötlete: Megkérte az anyját, hogy pózoljon a fényképezőgépe előtt. Nemcsak, hogy megihlette az édesanyja, de úgy tűnt, hogy Elia is nagyon élvezte. Tony úgy érezte, hogy ez hiányzott az édesanyja életéből.
Összeállított egy csodálatos gyűjteményt a fotókból, amely nemcsak a csodálatos kapcsolatát mutatja be az édesanyjával, hanem az anyja élet iránti szeretetét is.
.
.
.
.
.
.
.
Közös munkájuk során az anya és fia kapcsolat tovább erősödött. Tony és Elia most együtt dolgoznak, mint egy csapat, és az idő, amit együtt töltenek megfizethetetlen.
Tony most egy másik oldaláról ismerhette meg az anyját: egy nő, aki most vidám és gyermeki lélekkel látja a világot…