MindenegybenBlog

ENNEK A 15 ÉVES LÁNYAK SZEKÁLÓI RAGASZTÓT ÖNTÖTTEK A HAJÁBA, DE Ő OKOSAN VÁGOTT VISSZA!

Ez a történet jó példa a gyermeki kegyetlenségre. Ragasztóval leönteni egy kislány fejét minden határon túltesz! De ahogy reagált, az előtt mi is fejet hajtunk! 

Nagyon meg tudja keseríteni egy fiatal életét, ha kipécézik az iskolai közösségen belül, és folyamatos megaláztatások közepette kell élnie életét. Így volt ezzel 

Hannah Combs texasi tinédzser is, akit iskolatársai már évek óta terrorizálnak. De amit most műveltek vele, az minden eddigit felülmúl! Egyik nap, mikor a lány elindult haza az iskolából, az egyik osztálytársa utána futott, és ragasztót öntött a fejére.

Önmagában is szörnyű, mert Hannah-nak gyönyörű hosszú haja volt, de ráadásul mikor a ragasztó elkezdett szétterjedni a fején elviselhetetlen fájdalmat is okozott a fejbőrére égő ragasztó.

Az intenzív osztályon kellett ellátni az első fokú égési sérüléseket szerzett tinédzsert, akinek a gyógyulási szakaszban is hatalmas fájdalommal kellett szembenéznie.

Ő mégsem a fájdalom miatt panaszkodott, szegénynek az amúgy is kevés önbecsülését sikerült még jobban összetörni:

“Elvesztettem valamit, ami a legjobban tetszik magam. Imádtam a hajam. Őszintén szólva, a hajam volt az egyetlen dolog, amit szerettem magamon” - mondta Hannah.

Amikor egy fodrász meghallotta történetét felkínálta neki ingyenes szolgáltatását, és azt, hogy kihozza a legjobbat a helyzetből.

Ráadásul miközben Hannah-t súlyos fizikai bántalmazás érte, elkövetői szinte büntetés nélkül megúszták... Csupán felfüggesztették őket pár napra az iskolából, és ez is csak édesapja kitartó közbenjárásának volt köszönhető.

Hannah azonban nem esett még jobban kétségbe, sőt ez volt az az utolsó csepp, ami cselekvésre késztette a 15 éves gimnazistát. Szüleivel létrehozták a Justice for Hannah(Igazságot Hannah-nak) Facebook oldalt, ahol olyan bántalmazott gyermekeknek nyújtanak lelkisegélyt, akiket az iskolában társaik nap, mint nap ellehetetlenítenek. 

A közel hatvanezer követő arra enged következtetni, hogy igenis egy súlyos és társadalom szerte megjelenő problémáról van szó, ami nem csak Amerikában, hanem hazánkban is megnyomorítja az áldozatként kiszemelt fiatalok lelkivilágát. 

Így ő fény az éjszakában, egy hang a megfélemlítés ellen attól, aki nagyon is tudja miről van szó! Ám ez nem minden és itt mutatkozik meg a bátor kislány szívének igazi ereje, nem csak azokon segít, akiket bántanak, hanem szeretné azokat is megmenteni, akik ilyen gonoszságra képesek!

“Olyan sokan vannak, akik nem tudnak kiállni magukért, de elmondják nekem. Én csak egy tinédzser vagyok, de már sok mindenen mentem keresztül, és elég idős vagyok ahhoz, hogy megkülönböztessem a jót a rossztól. Elég idős vagyok, hogy segítsek a megfélemlítés áldozatainak, és talán még segíthetek az elkövetőknek is, hogy jobb emberekké váljanak. ”

Igazán szép, mély gondolatok egy ilyen fiatal lánytól! A tény, hogy másokat erősít és tudásával, bölcsességével mindenkin segíteni szeretne, az valóban csodálatra méltó.

Oszd meg, ha te is bátorítónak tartod történetét, sok Hannah kellene erre a világra még!

http://harmonikum.com nyomán

2016-09-10 10:29:33 - Mindenegyben Blog