Tisztelt Praxis!
Tudom, nem haltam meg, még csak életveszélyben sem voltam, ezért jobb lenne, ha ki se nyitnám a számat, mégis úgy gondoltam, megküldöm önöknek a történetemet. Semmi különleges, csak a magyar egészségügy hétköznapjait és jelenlegi siralmas állapotát tükrözi kicsiben. A szitu a következő, napokig rossz közérzet gyötört, fájt a hátam, köhögtem is, lázam nem volt éppen, csak hőemelkedésem, szóval összegezve ramatyul éreztem magam. Nem szokásom minden kicsiséggel orvoshoz járkálni, de amikor már 4 napja tartottak a tünetek és nem múltak el maguktól, ráadásul a munkámat sem tudtam rendesen ellátni, felkerestem a körzetit.
Be is jutottam hozzá, egyből le is teremtett, amiért nem kértem időpontot, én azt gondoltam, akkor megy az ember, amikor rendelési idő van, és épp indokolttá teszi az állapota, de tudatta az orvos, hogy itt minden esetben időpontot kell kérni és örüljek, vegyem megtiszteltetésnek, hogy megvizsgál, és nem küld haza és hív be másik alkalommal. Hát köszönöm szépen. Elmondtam, miért „zavarom” munkaideje alatt, amin újfent kiakadt, amiért semmiségekkel zaklatom, biztos nem akarok dolgozni (nem gond, hogy több, mint 3 éve nem voltam táppénzen), igyak teát, meg szopogassak negrót, egyek mézet, majd jól leszek, arra a napra (ez péntek volt) kiír, hétfőn mehetek munkába. Ezért aztán érdemes volt őt felkeresni, még a torkomat sem nézte meg, nesze semmi, fogd meg jól.
Habár hétfőig sem lettem jobban, bementem újra dolgozni. Tudni kell, olyan cégnél dolgozom, ahol van üzemorvos és minden nap. A főnököm észlelte, hogy ugyanolyan rosszul nézek ki, mint előző héten és miután elmeséltem neki, mi történt a háziorvosomnál, leküldött a vállalati dokihoz. Neki is elmondtam a helyzetet, értetlenkedett, majd meghallgatta a tüdőmet, megvizsgált és az arcomba mondta, hogy minden bizonnyal tüdőgyulladásom lehet. Azt tanácsolta, azonnal menjek vissza a háziorvoshoz és mondjam meg neki, ugyanolyan rosszul vagyok, mint korábban és hogy a munkahelyen megvizsgáltak és diagnózist is felállítottak. Így tettem.
Még aznap vissza tudtam menni a háziorvoshoz, mert haza küldtek természetesen, aki újfent bunkó módon fogadott, majd miután tudtára adtam, mik történtek és mi a nagy helyzet, közölte, majd ő eldönti, mi a bajom. Ekkor végre megnézett, megvizsgált, majd laborra és rtg-re küldött. És csodák csodája, a vizsgálatok igazolták, valóban tüdőgyulladással bajlódtam. Felírt antibiotikumokat, szigorú ágynyugalmat, pihenést. Több, mint két hétig tartott, mire felépültem és még csak most fogok majd visszamenni dolgozni. Az meg még kérdéses, majd a kontrollon kiderül, lett-e bármilyen maradandó szövődménye a betegségnek, amennyiben igen, egész biztos, hogy perre viszem a dolgot.
Amint lezárul ez az eset, biztos, hogy háziorvost fogok váltani. Ha nincs olyan szerencsém, hogy a munkahelyemen is orvoshoz tudok fordulni, akkor még most is csak a teát szürcsölném és csodálkoznék, miért is nem lettem jobban. Hogy ennyire öntelt és nemtörődöm legyen egy orvos, amikor a gyógyítás lenne a feladata, szinte felfoghatatlan számomra. Nem kellene mások egészségével és életével játszadozni, semmilyen körülmények között sem. Csupán tisztességgel elvégezni azt a munkát, hivatást, amire esküt tettek. Ha pedig már alkalmatlanok rá, vagy úgy érzik, kiégtek, kell keresni más állást, ahol nem mások élete a tét.
Tisztelettel,
K.