„Úgy tűnik, uram, valamit itthagytak!”
A fiú körülnézett, megveregette a zsebét, és azt válaszolta: „Nem, nem hagytunk itt semmit.”
Erre a férfi ezt mondta: „Valamit itthagytál mindenkinek, aki ebben a teremben ül! Minden fiú- és lánygyermeknek. Példát mutattál nekik és reményt minden szülőnek!”
Az emberek a teremben hirtelen elhallgattak. Mindegyikük szégyent érzett, hogy ilyen helytelenül ítélte meg ezeket az embereket: az apát és fiát.
Hiszen az egyik legnagyobb megtiszteltetés, amit a sors adni képes nekünk, az idős szüleink gondozása, mert ők azok az emberek, akik idejüket, egészségüket és pénzüket nem sajnálva neveltek fel bennünket. Ők valóban megérdemlik a legmélyebb tiszteletünket MINDÖRÖKRE.”