MindenegybenBlog

Együtt élték túl a II. világháborút, majd 70 év házasság után egy napon távoztak

A legszebb szerelmi történetek nem Hoolywood-ban íródnak, hanem mindennapi párok életében, akik nem mindennapi szerelemmel szeretik egymást. Akik ebben kételkednének, olvassák el a következő történetet.

Isabell Whitney és Preble Staver egy vak randevún találkoztak a 40-es évek elején. A szerelem magját elültették, de idő kellett hozzá, hogy kivirágozhasson.

A II. világháború kitörőben volt Európában és mind Isabell, mind Preble csatlakozott a nácik elleni szövetséges erőkhöz. Isabell, mint tengerészeti nővér, Preble pedig mint tengerész.

Öt hónappal azután, hogy a háború véget ért, Isabell és Preble végre összeházasodhatott. Az esküvőre 1946. február 15-én került sor. Egy csodálatos, 70 évig tartó házasságvette kezdetét.

Miután megesküdtek, a pár 5 gyermeket nevelt fel közösen. Isabell, mint a család stabil alapköve, törődött a gyerekekkel és a háztartással, Preble pedig több áthelyezést is megélt munkája során. A pár végig egymás mellett volt, akkor is, amikor fiuk, Peter tragikus balesetben életét vesztette végzős középiskolásként.

A pár lánya, a most 62 éves Laurie mesélt szüleiről a People magazinnak

“Nagyszerű emberek voltak. Anyám tanított meg arra, hogy nem változtathatok meg senkit, viszont megváltoztathatom a saját hozzáállásomat az emberekhez.”

“Apa kissé szúrós volt, ő volt a szigorú kettejük közül. Anya is próbált komoly lenni, de tudtuk, hogy vele könnyebb. Leginkább apa szabályai szerint éltünk.”

2013-ban a pár idősek otthonába költözött, miután Isabell-nél demenciát állapítottak meg.

Preble számára frusztráló volt Isabell-t ilyen állapotban látni. Külön szobában helyezték el őket. Szerencsére Isabell továbbra is emlékezett férjére.

“Néha mondanunk kellett neki, hogy koncentráljon és figyeljen, de amikor meglátta apát, egyből mosolyra görbült a szája.” – mondta Laurie.

[LAPOZAS]

Ahogy a 96. születésnapja közeledett, Preble engedélyt kért rá, hogy hadd szundítson együtt a feleségével. A személyzet megoldotta, hogy a pár egymás mellett fekhessen néhány órát.

“Egy szót sem mondtak egymásnak, csak fogták egymás kezét és elszenderedtek. Azt mondtam apának: ‘Ez anyu szülinapi ajándéka neked.’ Olyan boldog volt, hogy együtt szunyókálhattak.”

Pár nappal később közölték Laurie-val, ideje, hogy elbúcsúzzon édesanyjától. Az édesapját is vitte magával, hogy közösen köszönhessenek el.

“Apa megfogta a kezét és az egész olyan szeretetteljes volt. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e vele maradni az imádság után és ő megrázta a fejét. ‘Rendben -mondtam neki -, de tudod, hogy el kell engedned a kezét?’ Sírtam és ő is sírt.”

Isabell aznap elhunyt és Preble néhány órával később követte őt.

Szinte hihetetlen, hogy kettejük között 14 nap korkülönbség volt és mindössze 14 óra különbséggel hunytak el egymás után.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

2019-03-03 10:03:25 - Mindenegyben Blog