Egy vödör víz miatt haltam meg – de a lelkem nem fagyott meg
Sokáig azt hittem, hogy az emberek alapvetően jók. Még akkor is, amikor az utcára kerültem, és már nem volt senkim. Azt mondtam magamnak, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, és nem hibáztathatom őket azért, mert nem tudnak rajtam segíteni.
De azon az éjszakán, amikor egy emberi kéz hideg vízzel öntött le a fagyban, már nem tudtam hinni ebben.
Pedig nem akartam én senkinek sem ártani. Csak élni akartam valahogy.
Már nem emlékszem pontosan, mikor történt, hogy először öntött rám vizet. Talán nyáron. Akkor még csak meglepődtem. Hideg volt, kellemetlen, de megszáradtam, és ment tovább az élet.
Aztán ősszel megint megtette. Akkor már hidegebb volt, és ahogy a nedves ruháimban vacogtam, megértettem, hogy ez nem véletlen. El akart üldözni.
Nem is tudom, miért mentem mindig vissza arra a térre. Talán azért, mert ott még volt egy kis biztonságérzetem. Ismertem az embereket, a járókelőket, néha valaki adott egy szendvicset, egy forró teát. Nem akartam senkit zavarni. Csak létezni.
Aztán eljött az a decemberi éjszaka.
Fázott mindenem. A plédjeimet magamra húzva próbáltam elaludni, de a hideg átszivárgott a ruhámon. Az arcom csípte a szél. A testem már rég nem tudott melegedni, csak remegett folyamatosan.
Aztán lépéseket hallottam.
Nem mozdultam. Azt hittem, egy részeg járókelő, aki nem vesz észre.
De aztán hirtelen… jeges, csontig hatoló víz zúdult rám.
Először el sem hittem, mi történt. A lélegzetem elakadt. A hideg olyan volt, mintha egy fémcsővel vertek volna mellkason. A szívem összehúzódott.
Kiáltani akartam, de csak egy remegő sóhaj jött ki a számon.
A férfi – mert tudtam, hogy ő volt, ő mindig ugyanígy tett velem – ott állt egy pillanatig, aztán egyszerűen elsétált.
A ruháim pillanatok alatt átáztak. A plédjeim, amik még egy kicsit védtek a széltől, most nehezek és jéghidegek lettek.
Fel kellett volna kelnem. Mozognom kellett volna. De a testem nem engedelmeskedett.
Megpróbáltam megmozdítani az ujjaimat, de olyan volt, mintha nem is az enyémek lennének. A szemhéjaim lassan csukódtak le, mintha valami sötét, puha ágyba süllyednék.
De nem féltem.
Csak… fáradt voltam.
Nagyon, nagyon fáradt.
Azt hiszem, akkor már tudtam, hogy nem fogok reggel felébredni.
Most innen, valahonnan fentről nézem a világot, és látom azt a férfit, aki miatt meghaltam. Látom, ahogy a bíróságon áll, elegánsan öltözve, mintha egy fontos üzleti tárgyalásra menne. Látom, ahogy mentegeti magát, hogy „nem akarta”, hogy „nem tudta, hogy ez lesz a vége.”
De én tudom.
Tudom, hogy pontosan tudta, mit csinál. Tudta, hogy én nem tudok felállni, nem tudok elszaladni. Tudta, hogy ha egy embert leöntesz vízzel a fagyban, az halálra van ítélve.
És tudjátok mit?
Nem haragszom rá.
Mert én már szabad vagyok. Már nem fázom, nem éhezem, nem félek. De ő? Ő örökké magával viszi azt az éjszakát.
Mert nemcsak egy vödör vizet öntött rám.
Azt az utolsó szikrát is eloltotta bennem, amit úgy hívnak: remény.
Halálos közöny: Egy vödör víz, egy élet vége – Ítélet előtt a kispesti férfi, aki leöntötte a hajléktalan nőt
Budapest, Kispest – Egyetlen vödör hideg víz. Ennyi kellett ahhoz, hogy egy mozgáskorlátozott hajléktalan nő élete tragikus véget érjen egy fagyos téli éjszakán. A bíróság most dönt arról, hogy a leöntés emberölésnek minősül-e.
Négy évvel ezelőtt, 2020. december 13-án egy kispesti férfi, Gy. Béla, megunta, hogy a háza előtt rendszeresen egy hajléktalan asszony húzza meg magát. A felsőfokú végzettséggel rendelkező családapa többször próbálta elüldözni az asszonyt, aki italozó életmódja miatt zavarta őt. Miután a hatóságok intézkedéseit elégtelennek találta, saját kezébe vette az ügyet – először nyáron, majd ősszel is leöntötte a nőt vízzel, hogy elüldözze.
Az asszony időnként távozott, de végül mindig visszatért a Templom térre, amely számára az egyetlen menedék volt. A férfi ekkor egy végső „megoldáshoz” folyamodott.
Egy végzetes éjszaka
A hőmérséklet fagypont körül volt, amikor Gy. Béla aznap hajnalban meglátta, hogy a nő ismét a háza közelében alszik. Felmerült benne, hogy értesíti a mentőket, de végül másképp döntött. Felment a lakásába, megtöltött egy vödröt hideg vízzel, majd visszament, és a plédekkel betakarózott nőre zúdította a jeges vizet.
Ezután egyszerűen sorsára hagyta, majd visszatért meleg otthonába.
Másnap reggel a járókelők holtan találták a nőt. A hivatalos szakértői vélemény szerint halálának közvetlen oka kihűlés volt.
Gy. Béla, amikor értesült az asszony haláláról, összetörte a vödröt, és kidobta a szemétbe – mintha ezzel eltüntethetné tettének nyomait.
Bűntudat vagy mentegetőzés?
A férfit emberöléssel vádolják, bár ő tagadja, hogy szándékában állt volna bántani az asszonyt. A bíróság előtt azt vallotta:
– Csak azt akartam, hogy elmenjen. Eszembe sem jutott, hogy emiatt meghalhat.
Az áldozat hozzátartozóitól bocsánatot kért, de a per során végig hangsúlyozta, hogy nem akart ölni.
A szakértők szerint a halált több tényező is előidézte:
A bíróság azonban azt vizsgálja, hogy a hideg vízzel való leöntés döntő szerepet játszott-e a nő halálában. A szakértők szerint a nő betegségei miatt egyébként is nagyobb kockázatnak volt kitéve, de a jeges víz volt az a tényező, amely végleg megpecsételte a sorsát.
Megbánás vagy közöny?
A tárgyaláson kiderült, hogy Gy. Béla pszichiátriai kezelés alatt állt, és naponta antidepresszánsokat szedett. Ennek ellenére dolgozott, és az ügy kipattanása után sem változtatott életvitelén.
Az ügyészség szerint azonban ez nem mentség. A férfi tisztában volt azzal, hogy milyen hideg van, és tudta, hogy egy mozgáskorlátozott embernek nincs esélye segítséget kérni, ha teljesen átázik.
Akár életfogytiglant is kaphat
A vádlott ellen a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek vádat. Ha a bíróság bűnösnek találja, életfogytiglani fegyházbüntetés is várhat rá.
Az ítélet hamarosan megszületik. Az áldozat azonban már nem hallhatja meg a döntést – egy vödör jeges víz elvette tőle az utolsó esélyt is az életre.