A nĆ vĂ©letlenĂŒl meglĂĄtott egy megfagyott fĂ©rfit a hĂłban, Ă©s amikor megĂĄllt, hogy segĂtsen, ELĂLLT A SZAVA attĂłl, amit lĂĄtottâŠ
A tĂ©l kegyetlenĂŒl csapott le az orszĂĄgra. A vastag hĂłtakarĂł mindent betakart, a szĂ©l sĂŒvĂtett az Ă©jszakĂĄban, Ă©s a hĆmĂ©rsĂ©klet olyan mĂ©lyre sĂŒllyedt, hogy az ember lĂ©legzete is azonnal pĂĄrĂĄvĂĄ fagyott a levegĆben.
Kata fĂĄradtan vezette az autĂłjĂĄt az elhagyatott orszĂĄgĂșton, ahol a közvilĂĄgĂtĂĄs szinte semmit sem segĂtett az Ă©jszakai sötĂ©tsĂ©g ellen. Az ablaktörlĆk serĂ©nyen dolgoztak, de a hĂłesĂ©s annyira sƱrƱ volt, hogy alig lĂĄtott valamit maga elĆtt.
Egyszer csak valami furcsa foltot vett Ă©szre az Ășt mentĂ©n, nem messze az ĂĄrok szĂ©lĂ©tĆl. Ăsztönösen rĂĄlĂ©pett a fĂ©kre, az autĂł kissĂ© megcsĂșszott, mielĆtt megĂĄllt. Kata szĂve hevesen vert, ahogy elĆrehajolt, hogy jobban lĂĄsson.
Egy ember fekĂŒdt a hĂłban.
Kata egy pillanatig döbbenten meredt rĂĄ, majd szinte automatikusan cselekedett. Kikapcsolta a biztonsĂĄgi övĂ©t, feltĂ©pte az ajtĂłt, Ă©s azonnal kiugrott a hidegbe. A jeges szĂ©l Ă©lesen csapott az arcĂĄba, de nem törĆdött vele. A csizmĂĄja mĂ©lyen belesĂŒppedt a hĂłba, ahogy odasietett a mozdulatlan alakhoz.
â Uram! â kiĂĄltotta remegĆ hangon, miközben letĂ©rdelt mellĂ©. â JĂłl van?!
Nem kapott vĂĄlaszt. A fĂ©rfi mozdulatlanul fekĂŒdt, teste elkĂ©kĂŒlt a hidegtĆl, az ajkai szinte lilĂĄk voltak. Kata remegĆ kezekkel megĂ©rintette a csuklĂłjĂĄt. Hideg volt, mint a jĂ©g⊠De mĂ©g Ă©lt. Ăpphogy, de lĂ©legzett!
Egy röpke pillanatig habozott, mielĆtt jobban az arcĂĄba nĂ©zett â Ă©s abban a mĂĄsodpercben elĂĄllt a lĂ©legzete.
A fĂ©rfi arca ismerĆs volt. TĂșl ismerĆs.
Mintha a vilĂĄg egy pillanatra megĂĄllt volna körĂŒlötte, a szĂve egyetlen dobbanĂĄsra kihagyott.
Ez nem lehet igazâŠ
Kata ajkai hangtalanul formĂĄltak egy nevet, de a hangja cserben hagyta.
â Levente⊠â suttogta vĂ©gĂŒl.
A keze a szĂĄja elĂ© kapott, a szemei megteltek könnyekkel. Nem lehetett tĂ©vedĂ©s. Ez a fĂ©rfi⊠az Ć bĂĄtyja volt. Az a Levente, aki több mint tĂz Ă©ve eltƱnt, Ă©s akirĆl mindenki azt hitte, hogy halott!
Kata teste remegett â nemcsak a hidegtĆl, hanem a sokktĂłl is. Levente⊠Az Ć bĂĄtyja⊠Aki tizenegy Ă©ve nyomtalanul eltƱnt. Ăs most itt fekĂŒdt elĆtte a hĂłban, fĂ©lholtan.
A keze remegett, ahogy megrĂĄzta a vĂĄllĂĄt.
â Levente! Hallasz engem? â kiĂĄltotta kĂ©tsĂ©gbeesetten.
Semmi vĂĄlasz. Csak a gyenge, alig Ă©rezhetĆ lĂ©gzĂ©se bizonyĂtotta, hogy mĂ©g Ă©letben van.
Kata nem habozott tovĂĄbb. LerĂĄngatta magĂĄrĂłl a kabĂĄtjĂĄt, Ă©s a bĂĄtyja kihƱlt testĂ©re terĂtette, majd elĆkapta a telefonjĂĄt Ă©s remegĆ ujjaival azonnal tĂĄrcsĂĄzta a segĂ©lyhĂvĂłt.
â Itt egy fĂ©rfi⊠a hĂłban⊠alig Ă©l⊠megfagyott! â hadarta, a pĂĄnik eluralkodott rajta.
â Hölgyem, nyugodjon meg, mondja meg a pontos helyzetĂ©t! â szĂłlt bele a diszpĂ©cser nyugodt, de hatĂĄrozott hangon.
Kata gyorsan elmondta, hol vannak, majd letette a telefont.
Nem hagyhatta, hogy Levente Ăgy fekĂŒdjön tovĂĄbb. A hĂł egyre sƱrƱbben hullott körĂŒlöttĂŒk, a szĂ©l metszĆn sĂŒvĂtett, mintha az idĆjĂĄrĂĄs maga is az Ă©letĂŒk ellen dolgozott volna.
Nem volt könnyƱ, de valahogy sikerĂŒlt LeventĂ©t annyira megmozdĂtania, hogy fĂ©l tĂ©rdre emelve tartsa.
â Kitartasz, ugye? â motyogta Kata, mintha a testvĂ©re hallanĂĄ. â Nem hagyhatsz itt megint!
Percek teltek el, amik örökkĂ©valĂłsĂĄgnak tƱntek. VĂ©gĂŒl a tĂĄvolban felhangzottak a szirĂ©nĂĄk. Kata soha Ă©letĂ©ben nem Ă©rzett ekkora megkönnyebbĂŒlĂ©st.
A mentĆsök gyorsan cselekedtek. Egy orvos azonnal letĂ©rdelt Levente mellĂ©, miközben a többiek hordĂĄgyat hoztak.
â SĂșlyos hipotermia â ĂĄllapĂtotta meg az egyik mentĆs. â De mĂ©g Ă©l.
Kata a könnyeit törölgetve bólintott.
â KĂ©rem, mentsĂ©k meg!
Az orvos megnyugtatóan rånézett.
â MegprĂłbĂĄljuk.
A mentĆautĂłban Kata Levente keze utĂĄn nyĂșlt, Ă©s erĆsen szorĂtotta, mintha az Ă©rintĂ©sĂ©vel Ă©letben tarthatnĂĄ. Nem engedhette el.
KĂ©sĆbb, a kĂłrhĂĄzbanâŠ
LeventĂ©t azonnal az intenzĂv osztĂĄlyra vittĂ©k. Kata ĂłrĂĄkon ĂĄt ĂŒlt a folyosĂłn, mozdulatlanul, a hideg mĂ©g mindig ĂĄtjĂĄrta a testĂ©t.
VĂ©gĂŒl egy orvos jött ki hozzĂĄ.
â Meg fog Ă©lni? â kĂ©rdezte Kata azonnal, a szĂve a torkĂĄban dobogott.
A doktor bĂłlintott.
â Igen, bĂĄr sĂșlyos hipotermiĂĄja volt, Ă©s mĂ©g idĆ kell a teljes felĂ©pĂŒlĂ©shez. De szerencsĂ©je volt, hogy idĆben rĂĄtalĂĄlt.
Kata megkönnyebbĂŒlve sĂłhajtott fel, majd a könnyeit letörölve megkĂ©rdezte:
â Mikor lĂĄthatom?
â Most is bemehet, de lehet, hogy mĂ©g nincs magĂĄnĂĄl.
Kata azonnal bement.
A kĂłrteremben a testvĂ©re ott fekĂŒdt az ĂĄgyon, infĂșziĂłra kötve, arcĂĄn sĂĄpadt ĂĄrnyalat ĂŒlt. De lĂ©legzett. Ălt.
Kata leĂŒlt mellĂ©, Ă©s Ăłvatosan megĂ©rintette a kezĂ©t.
Percek teltek el némån, majd våratlanul Levente szempillåi megrebbentek. Lassan, nehézkesen kinyitotta a szemét.
Kata Ă©rezte, hogy a torkĂĄban gombĂłc nĆ.
Levente ĂŒres tekintettel nĂ©zett rĂĄ.
â Ki⊠vagy te? â suttogta halkan.
Kata szĂve megszakadt.
â A hĂșgod vagyok⊠Kata.
Levente tekintete zavartan siklott vĂ©gig rajta, majd elfordĂtotta a fejĂ©t az ablak felĂ©.
HosszĂș csend telepedett a szobĂĄra, mielĆtt vĂ©gre megszĂłlalt:
â Valahol voltam⊠ahovĂĄ nem akarok visszamenni.
Kata remegĆ lĂ©legzettel hallgatta.
â Mi törtĂ©nt veled, Levente? MiĂ©rt tƱntĂ©l el?
A fĂ©rfi egy hosszĂș pillanatig csendben maradt, mintha fontolĂłra vennĂ©, mit mondhat el.
VĂ©gĂŒl lehunyta a szemĂ©t, Ă©s alig hallhatĂłan suttogta:
â Az igazsĂĄg⊠sokkal rosszabb annĂĄl, mint amit el tudsz kĂ©pzelni.
(Vége⊠vagy inkåbb csak a kezdet?)