💥 Egy nő véletlenül meglátott egy megfagyott férfit a hóban… Megállt, hogy segítsen, de amikor közelebb lépett, LEBÉNULT A SOKKTÓL! 😱 Egy elhagyatott, hóval borított utcán feküdt egy férfi, szinte teljesen betemette a hó. A szája kék volt, a szeme félig nyitva, az arca vékony jégréteggel borítva. Alig lélegzett… ❄💀 Az emberek sietve elmentek mellette, észre sem vették. De ő megállt. 🖤 Valami azt súgta neki, hogy nem hagyhatja ott… Fekete kabátban, arcát sállal eltakarva óvatosan közelebb lépett: – Még egy részeg… – mormogta magában, de nem mozdult. És ekkor… Egy rémisztő gondolat hasított belé: 💥 „Mi van, ha haldoklik?” Egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, majd hirtelen megfordult… és tett néhány lépést felé. – Hé! Élsz még?! – a hangja remegett. A férfi ajka alig mozdult, és szinte hallhatatlanul suttogta: 🥶 – Se… gíts… A nő remegő kezekkel kapkodni kezdett a telefonja után, és tárcsázta a segélyhívót. De hirtelen… 💀 📜 A férfi gyengén megérintette a kezét, és utolsó erejével suttogta: – A… zsebemben… cetli… A nő belenyúlt a jéghideg zsebébe, és… 😨 MEGFAGYOTT A RÉMÜLETTŐL! 😨 ⏳ A folytatás az első kommentben! 👇👇👇

Kata nem habozott tovább. Lerángatta magáról a kabátját, és a bátyja kihűlt testére terítette, majd előkapta a telefonját és remegő ujjaival azonnal tárcsázta a segélyhívót.

– Itt egy férfi… a hóban… alig él… megfagyott! – hadarta, a pánik eluralkodott rajta.

– Hölgyem, nyugodjon meg, mondja meg a pontos helyzetét! – szólt bele a diszpécser nyugodt, de határozott hangon.

Kata gyorsan elmondta, hol vannak, majd letette a telefont.

Nem hagyhatta, hogy Levente így feküdjön tovább. A hó egyre sűrűbben hullott körülöttük, a szél metszőn süvített, mintha az időjárás maga is az életük ellen dolgozott volna.

Nem volt könnyű, de valahogy sikerült Leventét annyira megmozdítania, hogy fél térdre emelve tartsa.

– Kitartasz, ugye? – motyogta Kata, mintha a testvére hallaná. – Nem hagyhatsz itt megint!

Percek teltek el, amik örökkévalóságnak tűntek. Végül a távolban felhangzottak a szirénák. Kata soha életében nem érzett ekkora megkönnyebbülést.

A mentősök gyorsan cselekedtek. Egy orvos azonnal letérdelt Levente mellé, miközben a többiek hordágyat hoztak.

– Súlyos hipotermia – állapította meg az egyik mentős. – De még él.

Kata a könnyeit törölgetve bólintott.

– Kérem, mentsék meg!

Az orvos megnyugtatóan ránézett.

– Megpróbáljuk.

A mentőautóban Kata Levente keze után nyúlt, és erősen szorította, mintha az érintésével életben tarthatná. Nem engedhette el.

Később, a kórházban…

Leventét azonnal az intenzív osztályra vitték. Kata órákon át ült a folyosón, mozdulatlanul, a hideg még mindig átjárta a testét.

Végül egy orvos jött ki hozzá.

– Meg fog élni? – kérdezte Kata azonnal, a szíve a torkában dobogott.

A doktor bólintott.

– Igen, bár súlyos hipotermiája volt, és még idő kell a teljes felépüléshez. De szerencséje volt, hogy időben rátalált.

Kata megkönnyebbülve sóhajtott fel, majd a könnyeit letörölve megkérdezte:

– Mikor láthatom?

– Most is bemehet, de lehet, hogy még nincs magánál.

Kata azonnal bement.

A kórteremben a testvére ott feküdt az ágyon, infúzióra kötve, arcán sápadt árnyalat ült. De lélegzett. Élt.

Kata leült mellé, és óvatosan megérintette a kezét.

Percek teltek el némán, majd váratlanul Levente szempillái megrebbentek. Lassan, nehézkesen kinyitotta a szemét.

Kata érezte, hogy a torkában gombóc nő.

Levente üres tekintettel nézett rá.

– Ki… vagy te? – suttogta halkan.

Kata szíve megszakadt.

– A húgod vagyok… Kata.

Levente tekintete zavartan siklott végig rajta, majd elfordította a fejét az ablak felé.

Hosszú csend telepedett a szobára, mielőtt végre megszólalt:

– Valahol voltam… ahová nem akarok visszamenni.

Kata remegő lélegzettel hallgatta.

– Mi történt veled, Levente? Miért tűntél el?

A férfi egy hosszú pillanatig csendben maradt, mintha fontolóra venné, mit mondhat el.

Végül lehunyta a szemét, és alig hallhatóan suttogta:

– Az igazság… sokkal rosszabb annál, mint amit el tudsz képzelni.

(Vége… vagy inkább csak a kezdet?)