Áron 5 éves az anyukája a kórházban hagyta, idehozhatom neked most, ha készen állsz a találkozásra.– Igen készen állok, szeretném látni a fiamat, felelte a lány.Az igazgatónő hamarosan visszatért, Áron kezét fogva.– Áron ő az?– Anya!- kiáltott fel a gyerek boldogan és Annához szaladt.- Az én anyukám!
Anna csak simogatta őt és azt suttogta:– Fiam, veled vagyok.Majd megkérdezte:– Mikor vihetem magammal?– Általában a szülők és a gyerekek fokozatosan szokják meg egymást, először beszélgetnek, majd együtt töltenek egy hétvégét és, ha megértik egymást akkor együtt maradnak örökre.– Én elviszem őt most, mondta Anna.– Jól van, egyezett bele az igazgatónő, holnap úgyis vasárnap van, hétfőn visszajöttök és befejezzük a procedúrát.
Áron olyan boldog volt, egy percre sem engedte el az anyukája kezét. Nagy volt a zűrzavar körülötte, volt aki a dolgait szedte össze és volt aki elköszönt tőle, könnyes szemekkel.– Áron légy vidám! Majd gyere és látogass meg minket.– Viszontlátásra, jönni fogok mondta a gyerek, majd kilépett az ajtón az anyukájával együtt.
Ahogy elhagyták az árvaházat, Áron megkérdezte az anyukájától, hogy szereti-e a cicákat, mire a fiatal anyuka igennel válaszolt és azt is elmondta, hogy van otthon két cicája.
Áron nagyon boldog volt.Az igazgatónő megvárta míg elmennek, majd felhívta a gyerekek örökbefogadását intéző irodát és a következőket mondta:– Jó napot kívánok, kérem hagyjanak jóvá egy kérvényt, amelyet Anna adott be, mert ez a lány csodálatos, boldogságot adott az egyik gyereknek. Minden meg van ami kell, egy örökbefogadás esetén, boldogság, szeretet, siker, pénz. Egyetlen dolog hiányzik, az örökbefogadó fiatal lány nincs férjnél, de ez egy különleges eset, kérem hagyják jóvá a kérvényét. Köszönöm.
A napsugarak, a fák ágai közt ragyogtak, miközben az igazgatónő kinézett az ablakon azt figyelve, hogyan játszanak az árvaházban élő gyerekek az udvaron, a napsütésben. Nagyon szerette a gyerekeket nézni és boldog volt, hogy azon a napon egy ilyen csodálatos dolog történt.
