Egy gazdag férfi megalázott egy szegény fiút a budapesti aluljáróban, majd nem fizetett – másnap egy váratlan fordulat hozta össze őket újra
A Deák Ferenc téri aluljáró zaja betöltötte a teret. Az emberek sietve haladtak el egymás mellett, a tömeg mindennapos forgataga hömpölygött a metrólejárók között. A fal mellett, egy kopottas cipőtisztító készlettel maga előtt, egy 14 éves fiú, Márton guggolt, szemével a járókelők cipőit pásztázva.
– Csak néhány munka, ennyi kellene ma… – motyogta maga elé, miközben tenyerét összedörzsölte a hideg ellen.
A nap lassan telt, és Márton gyomra korgott az éhségtől. A reggelire megevett két szelet kenyér már régi emlék volt. Halkan felsóhajtott, és egy korty vizet ivott a műanyag palackjából, hogy csillapítsa az éhségét.
– Meg tudod csinálni, Márton. Anyáért és Lacikáért.
A gondolat, hogy otthon lebénult édesanyja és kistestvére, Lacika várja, erőt adott neki. Felvette a legjobb mosolyát, és folytatta a próbálkozást.
– Cipőtisztítás, uram? Hölgyem? – kérdezte udvariasan, de senki nem állt meg.
A délutáni napsütés tompán szűrődött le az aluljáró lépcsőin. Márton reményei kezdtek elhalványulni, de nem adta fel. Épp elővette az aznapi ebédjét – egy kis narancsot, amikor egy pár piszkos, barna bőrcipő nehéz puffanással landolt előtte.
– Siess, kölyök! Tisztítsd meg gyorsan, sietek! – dörmögte egy rekedtes hang.
Márton felnézett, és látta, hogy egy elegáns, jól öltözött férfi áll előtte. Drága öltönye és méregdrága órája elárulta, hogy nem a cipőtisztítók törzsközönségéhez tartozik. Márton szíve nagyot dobbant – talán kap egy jó borravalót!
– Rögtön, uram! – felelte lelkesen, félretéve a narancsot, és nekilátott a munkának.
Ahogy fényesítette a cipőt, a férfi egyre türelmetlenebb lett.
– Mi tart ilyen sokáig? Nincs egész napom!
Márton kezei enyhén remegtek, de igyekszik a legjobb munkát végezni.
– Mindjárt kész, uram. Ígérem, remekül fog kinézni.
A férfi megvetően felnevetett.
– Az én kutyám is jobban meg tudná csinálni a nyelvével!
Márton arca elvörösödött a szégyentől.
– Elnézést, uram. Megpróbálhatom újra—
– Felejtsd el! – vágott közbe a férfi, miközben előkapta a telefonját. – Igen, Szilveszter vagyok. Tegyük át a találkozót 4-re. Késni fogok, ennek a szerencsétlen kölyöknek köszönhetően.
Márton torka összeszorult.
– Az apám… ő meghalt, uram.
Szilveszter szeme összeszűkült.
– Ó, értem. Szóval az anyád valószínűleg már összeszedett valakit, és újabb gyerekeket szült, akiket koldulni küld, igaz? Nincs jobb dolgotok?
Márton öklei összeszorultak, de udvarias mosollyal válaszolt.
– Ez 2500 forint lesz, uram.
A férfi felhorkantott.
– KÉTEZER-ÖTSZÁZ? – fakadt ki. – Ekkora összeg egy ilyen silány munkáért? Nem hiszem, kölyök.
Mielőtt Márton bármit mondhatott volna, a férfi egyszerűen faképnél hagyta, egy fillért sem fizetve.
– Várjon! Kérem, uram! Szükségem van arra a pénzre!
De Szilveszter már beszállt az autójába, és elrobogott, hátrahagyva a csalódott fiút.
Márton a falnak dőlt, könnyei végigcsorogtak az arcán. Felnézett az égre, mintha apja arcát kereste volna.
– Próbálkozom, apa – suttogta. – Tényleg próbálkozom.
Másnap váratlan fordulat történt
Másnap reggel Márton újra ott volt a megszokott helyén, előkészítette a felszerelését. Ekkor hirtelen egy sikoltás hasított a levegőbe.
– Segítség! Valaki segítsen!
Márton felkapta a fejét, és azonnal a hang irányába rohant.
Egy kisebb tömeg gyűlt össze az aluljáró egyik bejáratánál, egy drága autó állt ott. A vezetőülésben egy ismerős arc… Szilveszter!
– Úristen, a férfi fulladozik! – kiáltotta valaki.
Márton minden habozás nélkül odasietett, és kinyitotta az autó ajtaját.
Szilveszter arca lila volt, a száját fogta, próbált levegőt venni.
– Állj félre! – kiáltotta Márton, majd három erős ütést mért Szilveszter hátára.
Egy darabka alma repült ki a férfi szájából, és hirtelen mély levegőt vett.
Szilveszter elkerekedett szemekkel nézett fel a fiúra.
– Te… te mentetted meg az életemet… – nyögte ki.
Márton segített neki felállni, kezét nyújtva.
– Jól van, uram?
Szilveszter még mindig levegő után kapkodott, de a tekintete megváltozott.
– Miért segítettél rajtam?
Márton vállat vont.
– Mert ez volt a helyes dolog.
Szilveszter mélyen elgondolkodott.
– Tegnap borzalmasan viselkedtem veled. Megbocsátasz?
Márton bólintott.
– Persze. Csak azt a 2500 forintot szeretném, amit tegnap nem fizetett ki.
A férfi elnevette magát, majd előhúzott egy vastag pénztárcát, és átadott egy borítékot.
– Ez több ennél, de megérdemled, fiam.
Márton megköszönte, majd amikor később otthon kinyitotta a borítékot, a benne lévő pénz majdnem 50 000 forint volt.
A fiú csak nézte, és az ég felé pillantott.
– Látod, apa? Nem adtam fel.
Márton kezében remegett a boríték, ahogy a bankjegyeket nézte. Ötvenezer forint! Ennyi pénzt hónapok alatt sem keresett volna a cipőtisztítással. Egy pillanatra elbizonytalanodott: elfogadhatja-e ezt a pénzt egy olyan embertől, aki előző nap még megalázta?
De aztán Lacika arca villant be előtte. A kisöccse, aki otthon várja, a beteg édesanyjuk mellett. Aki esténként éhesen alszik el, mert nincs elég pénzük rendes ételre. Márton mély levegőt vett.
– Nem magamnak veszem el… értük fogom használni. – suttogta, majd szorosabbra zárta a borítékot a kezében.
A pénz, ami mindent megváltoztatott
Márton szinte repült hazafelé a Boráros téri albérletükbe. Ahogy belépett az ajtón, az édesanyja gyenge, fáradt hangon szólította:
– Márton, kisfiam? Korán jöttél ma haza?
A fiú letérdelt mellé, és óvatosan megsimította az édesanyja kezét.
– Anya, ma történt valami. Valami nagy dolog.
Lacika odaszaladt hozzájuk, az arca kipirult az izgalomtól.
– Márton, hoztál valami ennivalót?
A fiú mélyen Lacika szemébe nézett, és elmosolyodott.
– Nem csak ételt, öcskös. Ennél sokkal többet.
Óvatosan előhúzta a borítékot, és a konyhaasztalra öntötte a benne lévő bankjegyeket. Az édesanyja riadtan kapott a szívéhez.
Hirdetés– Márton! Hol szerezted ezt a rengeteg pénzt? Mondd, hogy nem csináltál semmi törvénytelent!
A fiú gyorsan megrázta a fejét.
– Nem, anya! Ezt egy férfi adta nekem. Egy gazdag üzletember. Tegnap még lenézett, ma viszont megmentettem az életét. Ezt hálából adta.
Az asszony szeme könnybe lábadt.
– Ez egy csoda… tényleg egy csoda.
Lacika ujjongva tapsolt.
– Akkor vehetünk csokit is?
Márton elnevette magát, és megsimogatta öccse kócos haját.
– Persze, de előbb anyának kell gyógyszer, és végre vehetünk rendes ételeket is!
Új kezdet a családnak
Másnap reggel Márton először a patikába ment, és kiváltotta édesanyja gyógyszereit. Ez volt az első alkalom hónapok óta, hogy nem kellett olcsóbb alternatívát keresnie.
Ezután bement a boltba, és telepakolta a kosarát friss kenyérrel, tejjel, zöldségekkel és hússal. A pénztáros kíváncsian nézett rá, amikor a pultra pakolta az árut.
– Most nyertél a lottón, fiam? – kérdezte viccelődve.
Márton csak mosolygott.
– Majdnem. A sors adott egy második esélyt.
Hazatérve Lacika csillogó szemekkel nézte, ahogy Márton és édesanyjuk együtt főznek.
– Márton, úgy érzem, ma végre jól fogunk lakni!
Az édesanyja mosolyogva nézett rá.
– És ez mind a te szíved jóságának köszönhető, kisfiam.
Egy váratlan vendég
Két nappal később valaki kopogtatott az ajtajukon. Márton gyanakodva nyitotta ki. Szilveszter állt ott.
A férfi most másképp nézett ki, mint a Deák téri aluljáróban. Nem volt arrogáns, sőt, láthatóan idegesen babrált az óraszíjával.
– Szabad bejönnöm? – kérdezte halkan.
Márton bólintott, és helyet kínált neki az asztalnál.
– Figyelj, Márton… – kezdte Szilveszter zavartan. – Azóta sem tudok másra gondolni, csak arra, amit tettél értem. Megmentetted az életem, pedig semmi okod nem volt rá. Elgondolkodtam rajta, és… szeretnék segíteni nektek.
Márton óvatosan nézett rá.
– Ezt már megtette azzal a pénzzel. Nagyon hálásak vagyunk érte.
Szilveszter megrázta a fejét.
– Nem csak pénzről van szó. – sóhajtott. – Láttam a sorsodat, és eszembe jutott a saját múltam. Tudod… én is szegény családból jöttem, de kaptam egy esélyt, és az változtatta meg az életemet. Szeretném, ha te is kapnál egy esélyt.
Márton tágra nyílt szemekkel nézett rá.
– Mire gondol?
Szilveszter előhúzott egy névjegykártyát, és az asztalra tette.
– Ez itt az irodám címe. Ha szeretnél tanulni és egy jobb életet magadnak és a családodnak, gyere el. Segítek munkát találni, vagy akár egy ösztöndíjat is szerezni neked. De csak rajtad múlik.
Márton nézte a kártyát, és az édesanyjára pillantott. Az asszony csendben sírt, majd bólintott.
– Fiam, ezt az esélyt nem szabad elszalasztani.
A fiú lenézett a kártyára, majd vissza Szilveszterre.
– Rendben. Megpróbálom.
Egy új élet kezdete
Ettől a naptól kezdve Márton egy új világot fedezett fel. Szilveszter szavát betartva segített neki tanulni, fejlődni és egy biztos jövőt építeni.
Hónapokkal később, amikor Márton először vehette fel az első rendes fizetését, az első dolga az volt, hogy hazament, és megölelte az édesanyját és Lacikát.
– Most már biztos lehetsz benne, hogy soha többé nem fogunk éhezni. – mondta meghatódva.
Az édesanyja megsimogatta az arcát, és büszkén mosolygott rá.
– Tudtam, hogy nagy dolgokra leszel képes, fiam.
És Márton ekkor rádöbbent, hogy az élet néha különös módon hozza el a változást. Egyetlen találkozás, egyetlen kedves tett elég lehet ahhoz, hogy megváltoztasson mindent.
Mert a sors néha a legváratlanabb pillanatban ad esélyt – és csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.
