Mivel mostanában annyira divatos itt fikázni mindent és mindenkit, ezért én is beállok a sorba. Megírom, hogy mi történt velünk. Sajnos hétvégén másodszülött fiamat baleset érte. Nem volt mit tenni, hívni kellett a 104-et.Kicsit féltem, hogy sokára veszik fel, vagy többször kell hívni őket, miközben a gyerek sír a karomon. Ne adj isten nagyobb baja van. Meg aztán hallani olyat, hogy lassan jön ki a mentő, meg ki sem jön...
Hívtuk őket. Rögtön felvették, megkérdezték mi történt, hol történt, mennyi idős a sérült. Mondták küldenek egy kocsit. Na, gondoltam itt aztán kicsit megnyugodtunk. De azért gondoltam megvizsgálom a gyereket, mert mire ezek kiérnek. Ezt gondoltam, merthát csak ezt hallani a tv-ben.
A gyerekre ráadtam egy pelenkát és meghallottam a szirénát. Nagyon kevés idő telt el, de éreztem, hogy hozzánk jönnek. 3 perc nem volt. Odataláltak a lakáshoz, megtalálták a kapucsengőt és már bent is voltak a lakásban. Köszönés, mi történt. Megnézték a gyerkőcöt. Közben egyikük minket nyugtatott. Volt náluk minden felszerelés, ami kellhet. És EMBERSÉG. Meg szakértelem.
Minden rendben lesz. Bevitték a kicsiszerelmemet a kórházban. Végig játszottak, beszéltek a gyerekhez. A feleségemet is megnyugtatták az út alatt. Nem úgyhogy benyugtatózottak. SZAVAKKAL. Ott sem hagyták őket, ameddig Botót meg nem vizsgálták és el nem látták a kórházban.
Ha véletlenül olvassák ezt a posztomat, szeretném megköszönni, amit tettek. Megváltoztatták a rosszindulatú előítéletemet is, amellett, hogy segítettek a fiamnak is.
Ti meg emberek engedjétek el mindig a mentőt az úton! Én már biztosan tudom, hová megy az adóm 1 %-a. Köszönöm még egyszer.
Egy apa.
praxis.blog.hu
