Csipkeruha a férjem szekrényében – majd megláttam a mostohaanyámon viselni azt
Prenesa Naidoo, 2025. január 22., 08:09
Amikor megtaláltam a csipkeruhát a férjem, Gergő szekrényében, azt hittem, hogy egy romantikus meglepetés része. De az életem fenekestül felfordult, amikor megláttam, hogy mostohaanyám, Kata, viseli azt. Ahogy egyre több részlet derült ki, az események olyan irányt vettek, amire soha nem számítottam...
Egy otthon, amely elveszítette a lelkét
Amikor édesapám tavaly meghalt, úgy éreztem, mintha az otthonunk elvesztette volna minden melegségét. Az a kétszintes ház, amelyet saját maga épített, mindig friss fenyőillatot árasztott, és tele volt a keze munkájával.
A halála után úgy döntöttünk, hogy Gergővel, a férjemmel, és a hatéves kislányunkkal, Emmával beköltözünk, hogy segítsünk mostohaanyámnak, Katának. Kata apám második felesége volt, és öt évig éltek házasságban. Az utolsó hónapokban ő gondoskodott róla.
„Meg kell mondanom, drágám,” mondta Kata a temetés után, „ha én elmentem volna arra a thaiföldi nyaralásra, szegény édesapád egyedül halt volna meg. Micsoda tragédia lett volna.”
Kata személyisége mindig is túlságosan harsány volt számomra. Éles szavak, éles pillantások – mintha állandóan valami játszmát játszana. Ráadásul nem egyszer vettem észre, hogy túl sokszor néz Gergőre, amikor azt hitte, nem látom.
De a család az család, és úgy éreztem, muszáj próbálkoznom, hogy működjön az együttélés.
Egészen addig, amíg meg nem találtam azt a bizonyos ruhát.
Egy különös felfedezés
Egy teljesen átlagos nap volt, amikor Gergő ruháit hajtogattam. Ahogy kinyitottam a szekrényt, hogy felakasszak egy inget, valami furcsa dologra lettem figyelmes. Egy kis, fényes ajándéktáska hevert a szekrény sarkában, részben a kabátok alá rejtve.
A kíváncsiság győzött. Kihúztam a táskát, és a szívem hevesebben vert, amikor megláttam, mi van benne: egy áttetsző, csipkés ruha. Olyan intim darab, ami tipikusan egy szerelmi ajándéknak tűnt.
Az első gondolatom az volt, hogy Gergő vette nekem. Közeledett a karácsony, és bár ő nem a romantikus gesztusok embere, talán ezzel akart meglepni.
Elmosolyodtam az ötletre, hogy talán kilépett a komfortzónájából.
Csak bárcsak ez lett volna az igazság.
Egy megalázó pillanat
Néhány nappal később Kata hívott be a szobájába. Hangja mézesmázos volt, amitől azonnal gyanakodni kezdtem. Mióta apám meghalt, teljesen átrendezte a hálószobát. Az új stílus bordó, bársonyos és túlságosan hivalkodó volt – nem igazán illett az apám emlékéhez.
„Anna drágám,” szólított meg, „nem fogod elhinni, mit kaptam az új barátomtól!”
Új barát? Kata eddig egy szót sem ejtett erről.
Amikor beléptem, majdnem megállt bennem a levegő.
Ott állt Kata, magára húzva azt a csipkeruhát. Az a ruha, amit néhány nappal korábban Gergő szekrényében találtam! A csipkék finoman lebegtek körülötte, mintha valami groteszk paródia lenne.
„Na, mit szólsz hozzá?” kérdezte pimaszul mosolyogva. „Egyszerűen gyönyörű, nem igaz? Az ízlése kifogástalan.”
Szavai elakadtak a levegőben. A világom hirtelen darabokra hullott. Vajon Gergő...? Nem. Ő nem tenne ilyet. Kata? De miért?
„Hol… hol szerezted ezt?” kérdeztem dadogva.
Kata arca még szélesebben vigyorgott. „Már mondtam neked, drágám! Az új barátom vette nekem. Olyan diszkrét ember. Talán te is kapsz egyet egyszer.”
A szavai úgy csaptak arcul, mint egy hideg zuhany. Talán létezett valami ártatlan magyarázat – de az egész annyira rosszul hatott. Gyorsan kisiettem a szobájából, miközben hallottam a gúnyos kacaját a hátam mögött.
A gyanú árnyékában
Aznap este nem bírtam tovább. Miután elolvastam Emmának az esti mesét – ami ezúttal a Szépség és a Szörnyeteg volt, mivel másnap "kedvenc karakter" nap volt az iskolában –, megvártam, hogy elaludjon, és Gergőt szembesítettem.
„Gergő,” kezdtem remegő hangon. „Kérdeznem kell valamit, és az igazat akarom hallani.”
Gergő, aki éppen egy filmet nézett a tévében, zavartan rám nézett.
„Mi a baj, Anna? Várj, mindjárt leállítom a filmet.”
„Te... te adtál Katának egy csipkeruhát? Azt, amit a szekrényedben találtam?”
Gergő arca értetlenséggel telt meg. „Micsoda? Anna, mégis miről beszélsz? Mi az, hogy csipkeruha?”
„Ma mutatta nekem Kata a vacsora előtt,” mondtam, és éreztem, ahogy a könnyeim el akarják hagyni a szememet. „Pont ugyanaz volt, amit néhány napja megtaláltam nálad.”
Gyanú és zavarodottság
Gergő arca elsápadt. Egy pillanatra mozdulatlanná vált, aztán felháborodottan csóválta a fejét.
„Anna, hogy gondolhatod ezt rólam? Hogy én Katának adtam volna azt a ruhát? Komolyan ezt hiszed rólam?” – kérdezte, hangja tele volt dühvel és fájdalommal.
„Akkor mégis hogy került hozzá? Láttam rajta, Gergő! Ez nem lehet véletlen!” – válaszoltam, miközben képtelen voltam kordában tartani a kétségbeesésemet.
„Nem tudom!” – fakadt ki. Az idegességében a hajába túrt. „Fogalmam sincs, honnan van neki az a ruha. Esküszöm, hogy semmi közöm hozzá! Az egyetlen dolog, amit ma Katának adtam, az egy szelet fokhagymás kenyér volt a vacsoránál!”
Megpróbáltam hinni neki. Az őszinte tekintete és dühös reakciója valódinak tűnt, de valami mégis kétséget hagyott bennem. Ez az egész túl furcsa volt, túl zavaros. Nem hagyhattam ennyiben.
A titkos beszélgetés
Pár nappal később, miközben Emma rajzait rendezgettem a nappaliban, véletlenül kihallottam Katát telefonálni. Nem szándékosan figyeltem, de a mondatok, amelyeket hallottam, teljesen lesokkoltak.
„Persze, hogy én csempésztem azt a ruhát a szekrényébe!” – mondta Kata suttogva, de mégis eléggé hangosan ahhoz, hogy halljam. „Az a bolond Anna most már biztosan gyanakszik rá. Előbb-utóbb összevesznek, és végre elköltöznek. Tudom, hogy ezért jöttek ide – hogy megkaparintsák a házamat! De nem hagyom. Ez a ház az enyém lesz, akármi áron.”
A szavai jeges félelemként kúsztak végig rajtam. Kata szándékosan csapdát állított, hogy tönkretegye a házasságunkat és elüldözzön minket az otthonomból – abból a házból, amelyet apám épített és rám hagyott.
A tervek meghiúsítása
Még aznap este mindent elmondtam Gergőnek. Őt is éppúgy megrázta a helyzet, mint engem.
„Ez az ő terve volt végig,” mondtam, miközben próbáltam kordában tartani a könnyeimet. „Kata szándékosan állította be úgy a dolgokat, hogy miatta veszekedjünk. Azt hiszi, ha elköltözünk, övé lesz a ház.”
Gergő arca elkomorult, kezében a sörösdobozt úgy szorította meg, hogy kilöttyent belőle a maradék.
„Ez a nő tönkre akar tenni minket,” mondta szinte suttogva, de a hangja tele volt haraggal. „Emma miatt jöttünk ide, hogy segítsünk. És ezért cserébe ezt kapjuk? Ez nem maradhat így.”
Azon az éjszakán megfogadtuk, hogy nem hagyjuk, hogy Kata terve sikerrel járjon. Kidolgoztunk egy tervet, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzuk a helyzetet.
A nagy szembesítés
Másnap reggel, miközben kávét és bagelt ettünk Katával az étkezőasztalnál, szándékosan feldobtam egy témát.
„Gergővel azon gondolkodtunk, hogy talán ideje lenne elköltözni,” mondtam óvatosan, figyelve a reakcióját.
Kata arca felderült, de próbálta leplezni az örömét. „Ó, hát ha úgy érzitek, hogy ez a legjobb, én nem állok az utatokba, drágám. Persze, én már elég idős vagyok ahhoz, hogy egyedül is boldoguljak.”
Aznap este meghívtuk egy ügyvéd barátunkat, akit Kata nem ismert. Azt mondtuk neki, hogy egy ingatlanügynök segít nekünk új otthont találni, de valójában az volt a célunk, hogy tisztázzuk a ház tulajdonjogát.
„Kata,” mondta Gergő nyugodt hangon, miközben átnyújtott egy paksamétát, „szeretnénk tisztázni valamit. Ez a ház nem a tiéd. Az apám végrendelete szerint Anna és én vagyunk a ház elsődleges örökösei. A te részed az anyagi örökség volt, de a ház apám keze munkája, és az ő kívánsága szerint mi maradunk itt.”
Kata elsápadt, mintha az erejét teljesen elszívták volna ezek a szavak.
A végső döntés
Bár Kata próbált tiltakozni, a tények világosak voltak. Egy héten belül elhagyta a házat, és visszaköltözött a saját lakásába. Az ő távozása után a ház újra a béke és a családi szeretet otthonává vált.
A csipkeruhát, amely az egész felfordulást elindította, Kata „véletlenül” hátrahagyta. Nem volt kedvem megtartani, így egy adományboltba vittem. Valaki más talán élvezni fogja – én azonban csak a békét akartam visszakapni az otthonomban.
Te mit tettél volna?
