MindenegybenBlog

Benézett az autóba, és a vér is meghűlt benne. A kisgyereke éppen..

A Balfour családnak egyetlen gyermeke volt, a 9 hónapos Bryce. 2007. március 30-án Balfourék napja szokásosan indult, egy kivétellel: a családnak aznap egy autóval kellett megoldaniuk a reggeli rutint, 29-én este ugyanis másik autójukat kölcsön adták egy rokonuknak. Míg eddig a férjnek, Jarrednek kellett a kocsijával munka előtt a kis Bryce-t elvinni a bébiszitterhez és feleségének, Lynnek, a saját autójával munkába menni, most mindent egy autóval kellett elintézni.

A család úgy beszélte meg, hogy Lyn fogja elvinni férjét a munkába, utána kisfiúkat beadja a bébiszitterhez, végül pedig ő is indulhat dolgozni. Miután mindannyian elkészültek, el is indultak. Valamiért azonban ezen a reggelen a férj a babaülést nem az anyós-, hanem a vezetőülés mögé tette be.

 
 

[ad]


Beleültették Bryce-t, aki, mivel nagyon nehezen aludt az éjszaka, ahogy elindult az autó, el is bóbiskolt. Lyn elvitte férjét a munkahelyére és indult is tovább a bébiszitter felé. Ám útközben megszólalt a telefonja, egy munkatársa kereste és egy sürgősen megoldásra váró feledatban kérte a segítségét.

Lyn belefeledkezett a telefonálásba, átkapcsolt az agya rutinüzemmódba és annál a bizonyos saroknál, a bébiszitter házánál, nem fordult le.

Hajtott egyenesen a munkahelye felé.  
[ad]
Mikor megérkezett, ugrott is ki a kocsiból, siettett dolgozni, teljesen elfeledkezett a vezetőülés mögött alvó Bryce-ról. Lyn belemerült a munkába, azt sem vette észre, hogy dél körül Whitney, a bébiszitter próbálta telefonon elérni. Csak délután négykor nézte meg a nem fogadott hívását és vissza is hívta a lányt. Whitney afelől érdeklődött, hogy minden rendben van-e Bryce-szal. Lyn nem értette a kérdést, az járt a fejében, hogy a kisfiút szokás szerint a férjének kellett reggel elvinnie a bébiszitterhez. Ekkor Whitney térítette észhez, aki mondta neki, hogy ma ő lett volna a soros.

Lynt ebben a pillanatban leverte a víz, eszébe jutott, hogy reggel nem fordult le a sarkon, nem adta be kisfiát a bébiszitterhez, hanem otthagyta a kocsi hátsóülésn, a gyerekülésbe csatolva. 

Lerohant a parkolóba, de már késő volt. Hiába hívta a 911-et, a kiérkező mentősök nem tudtak segíteni a kicsi Bryce-on.

2016-06-01 10:56:52 - Mindenegyben Blog