Ez egy kisfiú története, akinek óriási szíve volt. Ezt mindenkinek el kell olvasnia.
Ez Bence története, de valójában nem csak az övé. Sok millió gyermek van a világon, akik ugyanilyen rémálomban élnek.
Bár Bence története csak kitalált történet, de a sorsa mégis szívszorító. Az ilyen fajta dolgokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem szabad elfelejtenünk Bencét.
Bencének hívnak, 7 éves vagyok. Szeretem édesanyámat és édesapámat, de nagyon félek tőlük. Gyakran megvernek és nem értem, hogy miért.
Reggel, miután felébredtem elmentem az iskolába. Jó tanuló vagyok és a tanárok is kedvelnek engem.
Szeretem az osztálytársaimat, bár nincsenek barátaim. Ezért a szünetekben általában az osztályteremben maradok. Senki sem akar velem játszani.
Próbáltam összebarátkozni más gyerekekkel, de félrelöktek és csúnyának neveztek.
Mindig kinevetnek, mert mindig ugyanazt a régi farmert, pólót és szakadt cipőt viselem.
Egyszer az órák után bementem az öltözőbe, elloptam egy kabátot, ami már régóta gazdátlanul lógott a fogason. Senki sem kereste. Majd így felöltözve mentem haza a hóviharban.
Reszkettem a hidegben, nagyon nehezen haladtam a szembeszélben. Egyszer csak meglöktek hátulról, és arccal egy hókupacba csapódtam. Aztán ezt hallottam:
Téged mindenki utál! Nyomorék!
Hátba és gyomorba vágtak, majd elfutottak, miután a hóba löktek.
Elsírtam magam. Nem azért, mert fájt és rosszul éreztem magam, hanem azért mert nem volt egy barátom sem, pedig én az összes osztálytársamat szerettem.
Amikor hazaértem, anyám felállt, és megragadta a hajam.
Merre csavarogtál? Miért koszos és vizes mindened? Francos kölyök! Nem kapsz vacsorát, menj a szobádba és maradj is ott.
