Összejött a család, a 82 éves apuka a kanapén ült, a 47 éves fiával. Egyszer egy madár szállt az ablakpárkányra.
Az apuka megkérdezte a fiától, mi az? A fia elmondta, hogy egy galamb. Kis idő elteltével újra megkérdezte az apuka, hogy mi az az ablakban? A fia újra válaszolt, hogy az egy galamb. Pár perc elteltével az öreg édesapa újra megkérdezte a fiától, hogy mi van az ablakban? A fia ekkor rákiabált, apa az egy galamb! Nem igaz, hogy nem érted meg, már háromszor elmondtam neked.
Ekkor bejött a fiú nővére, aki 5 évvel idősebb nála és szomorúan megkérdezte az öccsétől:
Te már elfelejtetted, milyen voltál gyerekkorodban? Elfelejtetted, hányszor kérdezted meg a szüleinket ugyanarról? Elfelejtetted, hogy mikor lementünk a boltba, minden kutya, macska, fa és autó miatt meg kellett állni, mert mindenre kíváncsi voltál? Elfelejtetted, hogy apánk milyen türelemmel magyarázott el nekünk mindent? Elfelejtetted, hogy a kedvenc mesédet minden este felolvasta neked, pedig már legalább ötvenszer hallottad? Elfelejtetted, mennyire kedves és türelmes volt, amikor te idegesítően viselkedtél?
A fiú kiment a konyhába, ivott egy pohár vizet. A szemei könnyesek voltak és ekkor csak annyit mondott a nővérének: Igazad van!
Nem egyedi eset, sajnos gyakran megtörténik, hogy nincs türelmünk idős szüleinkhez. Mikor úgy érezzük, hogy már egyszerűen nincs türelmünk, legszívesebben rájuk kiabálnánk, emlékezzünk arra, hogy a szüleink milyen szeretettel neveltek minket. Akkor is volt hozzánk türelmük, amikor mi hisztiztünk, ők pedig fáradtak voltak. Ne felejtsük el, hogy az idő telik és az elszalasztott perceket nem követelhetjük vissza. Amikor csak lehet, töltsünk több időt a szüleinkkel és legyünk velük kedvesek, mert ők is azok voltak velünk. Arra van szükségük, amit ők is adtak nekünk: szeretet, idő, türelem!
[LAPOZAS]