Egy rendőr meglát egy öregembert a sarokban ülni, és megtudja, hogy hajléktalan, mióta a lánya elhagyta, de még mindig türelmesen vár rá.
Hányszor hallottunk már embertelenségről? Mindig arra gondolunk, hogy a gonoszok idegenek, de gyakran a legkegyetlenebb tetteket azok követik el, akiket szeretünk és akikben megbízunk.
Rendőrként James McGowan azt hitte, hogy látta már a legrosszabbat abból, amire az ember képes — bűnözés és erőszak — egészen addig, amíg nem találkozott Martin Duvalral, és nem hallotta szívszorító történetét.
A műszakja végén beugrott kedvenc éttermébe, és mivel a szokásos helye foglalt volt, kénytelen volt egy másikat elfoglalni — egy olyat, ahonnan rálátása volt az utcasarokra.
A pincérnő, Ferdy odajött, hogy felvegye a rendelését, és látta, hogy egy idős férfit bámul, aki az utcasarkon ült, és egy régi táskát szorított a mellkasához. A ruhája rongyos volt, és a cipője leesett a lábáról.
James ritkán látott hajléktalant ilyen rossz állapotban. „Ki az ott?” – kérdezte Ferdytől. „Van benne valami… Valami nincs rendben vele, és nem csak az, hogy hajléktalan.”
Ferdy megrázta a fejét. „Igaza van, biztos úr.” – mondta – „Ez az egyik legszomorúbb történet, amit ismerek, és higgye el, ismerek néhány szomorú történetet!”
„Arról az emberről?” – kérdezte James. „Ismeri őt?”
Ferdy felsóhajtott. „Tíz éve áll azon a sarkon, és sok olyan este volt, amikor megetettem..” – vallotta be. „Tudod, ő nem koldul, és nem jár az ingyenkonyhák menhelyeire.”
„Miért nem? – kérdezte James. „Van néhány jó program, ami segíthetne valakinek az ő korában…”
„Mert nem igazán hajléktalan” – mondta Ferdy. „Elhagyták.”
James zihált. „Elhagyták?” – kérdezte. „Van családja?”
„Azt mondta, hogy a lánya mondta neki, hogy kocsikázni mennek, aztán egyszer csak megállt, és kilökte a kocsiból” – mondta Ferdy. „Szóval csak ül ott. Hisz abban, hogy a lánya vissza fog jönni, hisz abban, hogy szereti őt…”
James megkérte Ferdyt, hogy hozzon neki egy hamburgert elvitelre, és amikor kilépett az étkezdéből, odasétált az utcasarokra, hogy beszéljen az ott ülő, reszkető öregemberrel.
Nyugodtan leült a földre a férfi mellé, és átnyújtotta neki a hamburgert. Aztán beszélgetni kezdett vele. „Szóval” – mondta, amikor látta, hogy az idős férfi megnyugodott. „Hogy hívják?”
A férfi rámosolygott. „Martin vagyok, Martin Duval.”
„Mióta élsz az utcán, Martin?”
Martin felháborodottan nézett. „Nem vagyok az utcán!” – kiáltotta. „A lányom jön értem, hogy hazavigyen. Csak egy kicsit késik…”
James megkérdezte Martint, mi az otthoni címe, és felajánlotta, hogy hazaviszi. „Ó” – mondta Martin kitérően. „Semmi baj! Sharon hamarosan itt lesz. Megvárom őt.”
James úgy döntött, hogy utánajár Martin Duvalnak, és hamar kiderült, hogy a férfi egykori mérnök volt, állítólag jó nyugdíjat kapott, és háza volt egy kellemes környéken.
James nyomozása azt mutatta, hogy VALAKI felveszi Martin nyugdíját, és az otthoni címmel felfegyverkezve a rendőr beugrott a lányához. Bekopogott az ajtón, és egy savanyú arcú nő nyitott ajtót, cigarettával az ajkai között.
„Mi az?” – kérdezte a nő szűkszavúan. „Lehalkítottam a zenét!”
„Azért jöttem, hogy Martin Duval egészségügyi vizsgálatát végezzem el” – mondta James a nőnek.
A nő megragadta az ajtófélfát, és riadtan meredt Jamesre. „M-m-martin Duval?” – dadogta. „Sharon Duval vagyok, a lánya. Az apám éppen nincs otthon… Kártyázik a barátaival…”
James elmosolyodott. „Megvárom!” – mondta, és Sharon Duval szemébe nézett. „Nem sietek.”
Sharon halálsápadt volt. „Nézze” – mondta. „Hogy őszinte legyek, nem tudom, hol van! Kicsit szenilis…”
James bólintott. „Ebben az esetben velem kell jönnie a kapitányságra, és be kell jelentenie az eltűnését” – mondta.
De amikor Sharon a rendőrőrsre ért, meglepetés érte. Egy széken ült és egy szociális munkással beszélgetett .. az édesapja! Felnézett rá, és az arca felragyogott. „Sharon! Tudtam, hogy értem jössz!”
Kedvességből James és a szociális munkás nem mondták el Martinnak az igazságot: hogy Sharon elhagyta őt, hogy havonta beválthassa a jelentős nyugdíjcsekkeket, és a házában lakhasson.
A bánat és a szomorúság Martin összeomlásba kergette, de a gondoskodás és a terápia segítségével lassan felépült, és visszavette az életét. Ami Sharont illeti, több évet töltött börtönben csalás és lopás miatt. Ha James McGowan rendőr elfordította volna a tekintetét a szomorú hajléktalanról, Martin Duval még mindig azon az utcasarkon ülne.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Ha megengedjük magunknak, hogy együttérzést érezzünk, akkor segíthetünk másokon. James empátiája arra késztette, hogy segíteni akarjon Martin Duvalnak.
- A gonosz tettekre előbb-utóbb fény derül. Sharon azt hitte, hogy megúszta szörnyű bűntetteit, amíg James be nem kopogtatott hozzá.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
