MindenegybenBlog

Az étterem tulajdonosa nem akarta kiszolgálni az idős bácsit! Ami ezután történt, sokakat meglepett!

Egyik nap egy nő az utcán sétált, mikor felfigyelt egy idős bácsira, aki lesütött fejjel bámult maga elő, szakadt, koszos öltözékében. A többi járókelő egy pillantást sem vetett a hajléktalanra, pedig elég hideg volt azon a reggelen, és hát a bácsi nem volt túlöltözve, egy lyukas pokróccal volt betakarózva.

 

A nő odalépett hozzá, és megkérdezte:

– Uram, jól van?

– Nem igazán – válaszolta enyhe szarkazmussal a hangjában.

A nő elmosolyodott, majd megfogta a bácsi karját, ami már nem tetszett annyira.

– Mit csinál, hölgyem?! Hagyjon engem békén!

Egy rendőr észrevette az esetet, majd odament.

– Valami probléma van, hölgyem?

– Nincs semmi baj, csak szeretném talpra állítani ezt az idős urat, segítene?

– Ez az öreg itt John, jó pár éve az utcán van. Mit akar tenni vele?

– Látja ott azt a kis éttermet? Szeretnék venni neki valami meleg ételt, hogy felmelegedjen.

– Maga megőrült, én oda be nem megyek – szólalt meg a bácsi.

Majd két erős kart érzett, akik körülfogták, és felemelték.

Bementek az étterembe, ami szinte teljesen üres volt, leültették a bácsit egy asztalhoz. Az étterem tulajdonosa rögtön ott termett.

– Ide nem jöhet be egy hajléktalan, mert elriasztja a vendégeimet.

Az öreg mosolyogni kezdett

– Na, ezért nem szeretek ide járni – mondta.

A nő odalépett a tulajdonoshoz.

– Látja azt a céget, itt szembe?

– Igen, hetente szoktak összejöveteleket szervezni az éttermemben.

– És mennyi bevételt kap ettől a cégtől?

– Miért érdekli az magát?

– Mert én vagyok annak a cégnek az igazgatója – felelte a nő.

A tulajdonos nem mondott erre semmit. A nő odafordult a rendőrhöz, és megkérdezte, hogy akarna-e velük reggelizni.

– Nem, köszönöm, szolgálatban vagyok – válaszolta a rendőr.

– Akkor legalább egy kávét igyon meg velünk – kérlelte a cégvezető.

– Az rendben lesz – felelte a rendőr.

A tulajdonos elment kávét készíteni.

– Jól helyretette – mondta a rendőr a nőnek.

– Nem így akartam, de meg volt rá az okom – mondta a nő.

Ezután ránézett a bácsira, és megkérdezte:

– Emlékszik még rám?

– Azt hiszem igen, akartam is mondani, hogy olyan ismerős valahonnan – felelte az öreg.

– Maga valamikor itt dolgozott. Emlékszem az arcára. Szét voltam fagyva, bejöttem ide, szinte éhen haltam, annyira éhes voltam. Nagyon rossz periódusban voltam, szinte én is az utcán végeztem mint maga.

– Nem létezik, hogy egy olyan sikeres üzletasszony, mint maga, majdnem az utcára került – ámuldozott a rendőr.

– Húszéves lehettem. Eljöttem a városba, hogy munkát találjak, de senki nem akart alkalmazni. Nem volt, miből fizessem az albérletet, így a lakás tulajdonosa kitett. Nem volt hová mennem. Órákig mászkáltam az utcán, teljesen átfagytam, éhes voltam. Megláttam ezt a helyet, és gondoltam bejövök, hátha kapok egy tányér meleg levest.

– Aha, tényleg, emlékszem – kiáltott a bácsi. – Megkérdezte, hogy pár órás mosogatásért kaphatna-e egy tányér ételt. Azt feleltem, hogy ez nem egyezik az étterem működési szabályzatával.

– És akkor maga a világ legnagyobb szendvicsével jött ki a konyhából, meleg volt és isteni finom– folytatta a történetet a nő.

– És hogy jutott ilyen magasra?

– Azon a napon végre találtam munkát. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy el tudjam indítani saját vállalkozásomat. Ha végzett a reggelivel, akkor jöjjön át, keresse meg ezt az embert (egy névjegyet nyújtott át a bácsinak), ő irányítja humánerőforrás osztályt. Biztosan tudunk munkát találni önnek, sőt még ruhára is adhatok egy kis előleget.

– Hogy tudom én ezt meghálálni magának? – kérdezte könnyes szemmel a bácsi?

– Istennek köszönje meg, hogy találkoztunk! – felelte a nő.

 

2016-05-22 18:39:57 - Mindenegyben Blog