Leírhatatlan, amin keresztül ment: Ez az 5 éves kisfiú borzalmas betegsége miatt iszonyú fájdalmakat élt át már négy hónapos korától kezdve. Morgan Bishop olyan súlyos ekcémában szenved, amely állandó kínokat okoz neki. A kicsi állandóan tele volt gyulladással és a két lábát csúnya hegek és sebek borították, emiatt nagyon nehezen tudott járni.
Igaz történetek
Mindenegyben Blog - 2019. október 27. (vasárnap), 21:21
Az előre furakodott nagy arcú utas ráförmedt a jegykezelő hölgyre, erre a nő elmosolyodott és így szólt a mikrofonba... (1. oldal)
Hirdetés
Hirdetés
2019
okt
27
Morgan testét sokszor bekötözték, hogy valahogy enyhítsék a fájdalmait, azonban a gyerek nagyon nehezen viselte.
Hirdetés
Szülei szerint az volt a legmegrázóbb, mikor 5 éves korában könyörögni kezdett nekik, hogy öljék meg, mert nem bírja tovább a fájdalmakat. – írja a Daily Mail.
A szülők Dana és Paul már minden létező gyógymóddal megpróbáltak neki segíteni, de nem jártak sikerrel.
„Amikor elmondtuk az ismerőseinknek, mire kért minket Morgan, a többségük azzal próbált bennünket nyugtatni, hogy nem tudja miket beszél. Pedig az igazság az, hogy nagyon is tudta mit kér tőlünk: könyörgött a halálért. Nem egyszer, hanem nagyon sokszor.” – mesélték a szülők.
A cikknek még nincs vége, lapozz!
Következő oldal
Hirdetés
f Megosztás a Facebookon
Hirdetés
Mindenegyben Blog
Kedveld Te is!