Egy válás után az ember azt hinné, hogy az újrakezdés csupán idő kérdése. De mi van akkor, ha a társadalom hozzáállása és a sztereotípiák akadályozzák az embert a továbblépésben? Ez történt Katával, aki egy évvel ezelőtt vált el első férjétől, Andrástól.
Kata házassága eleinte boldognak tűnt, de András idővel eltávolodott tőle. Végül kiderült, hogy a férfi a munkahelyén viszonyt kezdett egy fiatalabb nővel. A válás után Kata a szüleihez költözött lányával, Hannával, mivel az exférje lakását nem tarthatta meg. „Szerencsére András fizet tartásdíjat, különben nehéz lett volna egyedül boldogulnom” – mesélte Kata.
Eleinte nem gondolt új kapcsolatra. „Nem volt szükségem arra, hogy férfit keressek. Csak magamra és a lányomra akartam koncentrálni.” Barátai azonban folyamatosan próbálták meggyőzni, hogy ideje lenne nyitni az új kapcsolatok felé.
Barátai unszolására Kata létrehozott egy profilt egy társkereső oldalon, és elfogadta, hogy bemutassák ismerőseiknek. Kezdetben minden ígéretesnek tűnt: kedves férfiakkal találkozott, akik figyelmesek voltak vele. De amint kiderült, hogy Katának van egy gyereke, és a szüleivel él, mindenki eltűnt.
„Néhányan még csak nem is magyarázták meg, miért nem keresnek többet. Egyszerűen letiltották a számomat” – mondta Kata.
Egy nap Kata úgy döntött, hogy megkérdezi kollégáját, Pétert, aki közvetlen stílusáról volt ismert. Péter válasza sokkoló volt:
„Azért kerülik a férfiak, mert van egy gyereked, és nincs lakásod. Az ilyen helyzetet sokan fenyegetésként érzékelik. Azt gondolják, hogy a nő, aki nem rendelkezik saját lakással, csak egy olyan férfit keres, akinek van.”
Kata először viccesnek találta ezt a logikát, de más férfi kollégái is megerősítették Péter véleményét. „Egy gyermekkel rendelkező nő sok férfi számára problémát jelent. Attól félnek, hogy a nő rájuk akarja erőltetni a gyerek nevelését, és a saját anyagi terheiket növelni akarja.”
Kata most ott tart, hogy azon gondolkodik, tényleg ennyire fontos-e a lakás és a gyerek hiánya. „Nem számít a személyiségem, az érdeklődési köröm, vagy hogy mennyire vagyok képes szeretni. Csak az számít, hogy van-e saját lakásom és van-e gyerekem?”
Az ő története egy univerzális problémát vet fel: a társadalmi elvárások és sztereotípiák sokszor megnehezítik az újrakezdést, különösen az egyedülálló anyák számára.
Te mit gondolsz erről? Vajon hogyan lehet túllépni ezeken az előítéleteken? Oszd meg véleményedet!