Ingeborg sokat küzdött, mire sikerült örökbe fogadnia a kis Jordant, aki senki másnak nem kellett. A probléma az volt, hogy a vér szerinti szülők nem akarták a fiút, de Ingeborgnak sem voltak hajlandóak odaadni, ugyanis fekete bőrű családot szerettek volna nevelőszülőknek.
Mindeközben persze Ingeborg gondoskodott róla, egészen 4 éven keresztül, mire végre hivatalosan is örökbe fogadhatta.
A család még számos más árva gyermeket is nevelt, de mindig Jordan állt a legközelebb a szívükhöz.
Aztán évtizedek múlva, amikor a kis Jordan már érett felnőtt volt, Ingeborg szörnyű híreket kapott az orvostól. Olyan vesebetegségben szenvedett, amit csak egy újjal lehetett volna orvosolni. Enélkül nem volt esélye a túlélésre.
Jordan úgy érezte, hogy nem léphet hátra, és nézheti, ahogy anyukája szenved. Mindenki tudta nélkül akcióba lendült, és elment kivizsgálásra. Hihetetlen módon azt állapították meg, hogy tökéletes donor.
„Úgy érzem, ez egy hívás volt az életemben – mondja Jordan. – Remélhetőleg majd többet is tehetek érte az idő múlásával, de most ez volt a legkevesebb.”
Ingeborg eltiltotta Jordant a tervétől, hogy neki adja az egyik veséjét, de Jordan hajthatatlan maradt. Amikor Jordan az anyukájáról beszél, egyértelmű örök életre szóló hálája és szeretete felé. Alig tudja könnyek nélkül megemlíteni.
„Minden, amit értem csinált, amióta csak élek… csak valahogy vissza akarom adni neki, és megmutatni, hogy mennyire értékelem!”
A küzdelmek és a nehéz idők ellenére ez a történet boldog véget ért – mindezt az anya és fia közötti erős kötelék miatt.
