Az anya mindig szidta a fiát rossz iskolai jegyei miatt. De a fiú apjának temetésén életreszóló leckét kapott a gyerekétől, aki ezt tette (1. oldal)

Egyike voltam azon szerencsés gyerekeknek, akik könnyen tudtak tanulni. Amikor szülő lettem, szerettem volna, ha mindkét gyermekem a nyomdokaimba lép, ezért minden lehetőséges támogatást megadtam nekik, hogy jól teljesítsenek az iskolában.

Amanda, a nagyobbik gyermekem olyan volt, mint én. Gyorsan tanult, és jó jegyeket szerzett. Annak ellenére, hogy Eric-kel is ugyanannyit foglalkoztam, már az első években is látszott, hogy nagy kihívás lesz számára (számomra) az élet.

Nagyon kedves, szerető fiatal volt, soha nem okozott problémát senkinek, de minden este ott kellett vele ülnöm, hogy befejezze a házi feladatát, magántanárokat kellett fogadnom, hogy tudja tartani a tempót a többiekkel, de így is sokszor sírt, sírtunk. Láttam, ahogy egyre jobban elcsügged, és elveszti az érdeklődését a tanulás iránt. Kételkedni kezdtem magamban. Mit csináltam rosszul, miért nem tudom motiválni?

Eric tizenhat éves volt, amikor olyat tett, hogy tátva maradt a szemem. A nappaliban ültünk, amikor megcsörrent a telefon, és jött a szívbemarkoló üzenet, hogy édesapám súlyos szívrohamot kapott, és 79 évesen elhunyt.

Papa, ahogy Eric hívta, kisfiam első öt évében minden nap az élete része volt. A férjem éjjel dolgozott és nappal aludt akkoriban, Papa volt, aki elvitte Ericet hajat vágatni, fagyizni, ő focizott vele ezekben az években.