Ezt a történetet Anditól kaptuk:
„Egyszer az 5 éves kisfiunkkal, Bencével egy belvárosi étteremben ebédeltünk. Amikor Bence kinézett az ablakon, egy szakadt ruhájú, elhanyagolt külsejű öregembert vett észre, aki egy műanyag zacskót szorongatott a kezében..
„Anya, anya…nézd, hogy néz ki az a bácsi!”
„Igen, látom, édesem. Valószínűleg egy hajléktalan bácsi.”
„Mit jelent, hogy hajléktalan?”
„Sajnos azt, hogy nincs hol laknia, nincsen tető a feje fölött, így kénytelen az utcán aludni, vagy ott, ahol némi menedéket kap...”
Elmondtam neki, hogy a bácsival valószínűleg senki sem törődik, sem a rokonai, sem a felesége, sem a gyerekei… Láttam, hogy Bence erre nagyon elszomorodott!!
„Ha nincs senkije, és nem szereti őt senki, még haza sem mehet, akkor biztosan nincs ennivalója sem. Szerintem nagyon éhes. Vehetünk neki valamit?”-kérdezte Bence kikerekedett szemmel..
Kézen fogtam őt, és kimentünk az utcára, odamentünk a bácsihoz: „A kisfiam szeretné meghívni magát ebédre!”- mondtam neki. „Jöjjön, ebédeljen velünk!”
A bácsi teljesen elképedt! Szabadkozott, hogy ő nem jön.. De Bence végül minden gyermeki kedvességét bedobta, és a férfi végül elfogadta a meghívást!
Az étteremben nem voltak sokan, de láthatóan mindenki elhűlten bámulta, ahogy odaültetjük a bácsit az asztalunkhoz, és megvendégeljük! Bemutatkozott, és kiderült, hogy Jani bácsinak hívják!
Mikor a bácsi már jól lakott, Bence ránézett, és így szólt: „A nagypapám meghalt, mielőtt megszülettem! Sosem tudtunk játszani… Szeretnél te az én nagypapám lenni?”
Jani bácsi egy ideig csak bámult ránk, aztán eleredtek a könnyei!
Mikor kicsit elapadtak a könnyei, elmondta, hogy évek teltek el úgy, hogy nem szólt senkihez, és ő hozzá sem szól senki!!! Az emberek rá sem néztek, észre sem vették, hogy létezik... Páran a környékről néha visznek neki kenyeret, a járókelők pedig oda-odavetnek neki némi aprót, de sosem kérdezik meg, hogy hogy van…
Ezután rendszeresen látogattuk Jani bácsit, vittünk neki tiszta ruhát! Sokat mesélt Bencének az életéről, és arról, hogy miért került az utcára. Kiderült, hogy összeveszett a testvérével, akivel közösen örökölték meg a szülői házat!!
Megkerestük Jani bácsi testvérét, aki már alig várta, hogy láthassa őt, és egyáltalán nem haragudott rá!! A lényeg, hogy a bácsi sorsa végre jóra fordult.. De ez már egy másik történet, amihez hasonlóval már tele van az internet. Én nem akarom a mellemet verni, hogy segítettünk rajta. Amúgy is a kisfiam érdeme az egész! Nagyon büszke vagyok rá!!
Jani bácsi azóta teljesen az életünk részévé vált, ő lett Bence pótnagypapája!
Hogy mit szűrtem le magamnak ebből az egészből? Én is ugyanúgy láttam a bácsit az utcán, de már túlzottan is hozzászoktam, hogy sok ilyen elesett, szerencsétlen embert látok, és nem tudok rajtuk segíteni! Bence viszont még nem fásult bele az élet szörnyűségeibe, és nem érezte természetesnek, hogy a bácsinak így kelljen élnie! Ő hitt abban, hogy ő is megérdemli a törődést!
Legyen tanulság ez mindannyiunknak! Ne menjünk el szótlanul a szenvedők és a rászorulók mellett!
Ha érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani!