Apám Kómából Ébredve Mindent Hallott a Kórházban, és Leleplezte a Feleségemet

Vizet adott neki, hogy kortyoljon, én pedig próbáltam könnyíteni a hangulaton:

– Milyen volt, Apa? Álmodtál, vagy csak sötétség volt végig?

Ekkor apám arckifejezése megváltozott. Szemei élesebbek, intenzívebbek lettek. Mintha valamit közölni akart volna, amire nem biztos, hogy készen állunk.

– Fiam – mondta, hangja határozott volt gyengesége ellenére.

– Nem csak alvás és álmok voltak. MINDENT hallottam – mondta, minden szót lassan ejtve, miközben küzdött, hogy újra megtalálja a hangját.

A szoba levegője megdermedt. Lea megfagyott az ablaknál, karjai szorosabban ölelték Emmát. Gergő eltolta magát a faltól, hirtelen éberré vált.

Meglepődve és összezavarodva kérdeztem:

– Hogy érted ezt, Apa? – miközben egy csomó keletkezett a gyomromban.

– Úgy értem, hallottam minden szót, amit ebben a szobában mondtak, és mindent, ami történt – folytatta apám. – Minden beszélgetést, minden suttogást. Nem voltam távol, itt voltam.

Mindenki a szobában felhördült a kijelentésére.

Egy hullámnyi nyugtalanság és bizonytalanság söpört végig rajtunk. Anyám rá nézett, megkönnyebbülés és aggodalom keverékével.

– János – mondta gyengéden –, biztos vagy benne? Néha, amikor az emberek felébrednek, összezavarodhatnak...

– Biztos vagyok benne, Mária – szakította félbe, hangja nem hagyott kétséget. – És van valami, amit el kell mondanom. Valami, amit mindenkinek ebben a szobában hallania kell.

Tekintete Leára szegeződött. Ő megdermedt a pillantása alatt.

– Valami a feleségedről – mondta nekem, minden szót megfontoltan ejtve. – Nem az, akinek gondolod.

Lea arca elsápadt.

Gergő rápillantott, arckifejezése olvashatatlan volt, majd elfordult. A gyomromban lévő csomó még szorosabbá vált.

– Mit értesz ezen? – kérdeztem, hangom alig volt több suttogásnál.

Apám lassan kifújta a levegőt, mintha a mondandója súlya túl nehéz lenne.

– Egyszer eljött ide, fiam. De nem veled. Gergővel jött.

Úgy éreztem, mintha a talaj kicsúszott volna a lábam alól.

Gergő és Lea? Együtt? A gondolat kavargott a fejemben, és a tekintetem ide-oda cikázott közöttük. A bátyám kényelmetlenül nézett ki, a nyakát vakargatta, míg a feleségem ajkai elnyíltak, mintha szólni akarna, de nem jött ki hang a torkán.

– Apa – mondtam, hangom remegett –, biztos vagy ebben?

– Nem tűntek boldognak, inkább kényelmetlennek – folytatta apám, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.

– **Csendben ültek, olyan kínos volt, mint bármi más, de maradtak. 

2. rész: Az igazság felszínre kerül

Apám folytatta, tekintete keményen szegeződött Leára és Gergőre.

– Aztán Gergő viccelődni kezdett arról, hogy anyátok életében először odaégette a pitét múlt hálaadáskor. Elnevette magát, és azt mondta, hogy végre kiderült, hogy anya sem tökéletes. És tudod, mit csinált Lea?

Megállt egy pillanatra, hogy mindannyian feszülten figyeljünk.

– Ő is nevetett. De nem csak udvariasságból. Őszintén, szívből nevetett.

A szobában egy pillanatra mindenki visszatartotta a lélegzetét. Anyám halványan elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az ominózus pite, de mindenki más tekintete Lea és Gergő felé fordult.

Én pedig éreztem, hogy az indulat kezd bennem felforrni.

– Igaz ez? – fordultam a feleségemhez, most már élesebb hangon.

Lea végre megszólalt, de hangja remegett.

– Én... én meg tudom magyarázni.

– Mit magyarázol meg? – szinte kiabáltam. – Hogy miért jöttél ide a testvéremmel anélkül, hogy szóltál volna nekem?

Gergő ekkor közbevágott, szokatlanul komoly arccal.

– Hagyd, hogy én mondjam el! – mondta, egy pillanatra Lea felé nézve, majd rám emelte a tekintetét. – Nem arról van szó, amit gondolsz. Lea meg akarta látogatni apát, de nem tudta, hogyan tegye meg egyedül, miután annyi vitájuk volt. Éppen a városban voltam, így megkérdezte, hogy elkísérném-e. Ennyi az egész.

– Ennyi? – ismételtem hitetlenkedve.

Lea előrelépett, hangja reszketett, de határozott volt.

– Nem akartam, hogy neked nehezebb legyen. Tudod, hogy az apád és én mindig nehezen jöttünk ki egymással. Azt hittem, ha nélküled jövök, talán egy lépést tehetek a kibékülés felé. Gergő csak segített... Ha úgy érzitek, hogy hiba volt, akkor inkább elmegyek...

A szavai fájdalmasan csengtek. Apám azonban ekkor megköszörülte a torkát, és ismét magára vonta a figyelmet.

– Ne mozdulj, fiatal hölgy, mert még nincs vége. Ez csak a kezdet.

Lea arcáról az utolsó szín is eltűnt.

– Miért mondod ezt, apa? – kérdeztem, most már teljesen összezavarodva.

Apám elmosolyodott, de ez a mosoly nem volt gúnyos, inkább bölcs és megértő.

– Mert miután Gergő elment, Lea visszajött. Egyedül. És újra és újra eljött.

A döbbenettől mozdulni sem tudtam.

– Eljött... egyedül?

Lea nem nézett a szemembe. Csak bólintott.

– De miért? – kérdeztem, immár csendesebben, visszafogott indulattal.

Apám mély lélegzetet vett.

– Először magam sem tudtam, mit gondoljak. Csak ott ült mellettem és beszélt hozzám.

Lassan folytatta:

– Beszélt rólad. A gyerekekről. A közös életetekről. Elmesélte a legviccesebb történeteket, például amikor két különböző cipőben mentél munkába, és azt állítottad, hogy ez egy új divatirányzat.

A szobában néhányan elnevették magukat, és én is elmosolyodtam, bár még mindig nem értettem az egészet.

Apám azonban folytatta.

– Felolvasott nekem sportmagazinokat, mert tudta, hogy szeretem őket. Elmondta, hogy mennyire utálja a helyi futballcsapatot, de mégis megnézi veled a meccseiket, mert tudja, hogy neked örömet okoz.

Láttam, hogy Lea szeme könnyes lesz.

– Sokat beszélt az életéről is. De ezt magunk között tartom. És tudod, mit tett még? Megbánta a veszekedéseinket. Bocsánatot kért. És tudod mi történt?

Egy pillanatra megállt, majd halványan elmosolyodott.

– Megnevettetett. Igazán megnevettetett.

A szoba csendben volt. Lea zokogásba tört ki.

– Én csak... csak azt akartam, hogy visszatérj hozzánk. Rájöttem, milyen rövid az élet, és hogy milyen ostoba voltam, amikor ellenségeskedtem veled. Jóvá akartam tenni. Mielőtt túl késő lenne.

Könnyes szemmel néztem rá. Évek óta azt hittem, hogy Lea és apám között már soha nem lesz béke. Mindig csak a viták és feszültségek maradnak meg közöttük. De most megtudtam, hogy ő próbálta áthidalni ezt a szakadékot.

Gergő megtörte a csendet.

– Haver, ő érted tette. A családért. Tudod, milyen makacs apánk tud lenni. Ő csak meg akarta változtatni ezt.

Apám bólintott, látszott, hogy kezdi kimeríteni a beszélgetés.

– Ő egy jó asszony, fiam. Jobb, mint amilyennek valaha hittem.

Lea odalépett hozzá, arcán könnyek folytak végig.

– Köszönöm – suttogta.

Lehajolt, és óvatosan megölelte őt. És életemben először láttam, hogy apám visszaölelte.

A szoba megtelt valami melegséggel, amit addig nem ismertem.

Anyám a könnyeit törölgette, Gergő rám mosolygott, mintha azt mondaná: "Látod? Ő is a család része."

És én végre megértettem.

Apám ébredése nem egy botrányról szólt. Hanem a megértésről. A második esélyekről. A kórházi szobában, lufik és virágok között, újra megtaláltuk egymást.

Ha tetszett a történet, oszd meg másokkal is! Mert néha a legnagyobb igazságok azokból a helyzetekből születnek, amikre a legkevésbé számítunk.