Anyám eladná a házat a fejük fölül mivel jön a második unoka, és így neki nem maradna elég helye
Amikor évekkel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy anyámmal közösen élünk a házban, minden tökéletesnek tűnt. Ő is örült, hogy nem lesz egyedül, mi pedig hálásak voltunk, hogy volt egy biztos otthonunk. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez a helyzet valaha is problémát jelenthet.
Az évek teltek, és most a párommal a második gyermekünket várjuk. A ház kezd szűkössé válni, és szükségünk lenne a plusz helyre. Logikusnak tűnt a megoldás: anyám költözzön egy közeli idősek otthonába. Nem akartuk elzárni a világtól – az otthon tiszta, barátságos, ráadásul alig tíz percre van innen. Mindenki számára ez tűnt a legjobb megoldásnak.
De anyám nem így gondolta. Határozottan visszautasította az ötletet, sőt, sértődötten közölte, hogy még nem áll készen arra, hogy elhagyja a házát. Azt mondta, nem akarja "elhagyatottnak" érezni magát.
Megpróbáltuk újra és újra elmagyarázni neki, hogy ez nem arról szól, hogy elhagyjuk – egyszerűen csak a családunk növekszik, és szükségünk van a helyre. De mintha nem is hallotta volna meg. Azt hittük, ez a legrosszabb, ami történhet, de aztán jött a következő sokk.
Anyám bejelentette, hogy el akarja adni a házrészét!
Először azt hittem, rosszul hallok. Tudja, hogy mennyire függünk ettől az otthontól, tudja, hogy egy újabb baba érkezik, és most az a terve, hogy pénzzé teszi a saját részét? Hát ezt nem tudtam elhinni! Micsoda önzőség!
Megpróbáltam beszélni vele, de nem hatott rá semmi. Azt mondta, hogy elege van abból, hogy mások akarják irányítani az életét. Azt mondta, ez az ő háza is, és jogában áll dönteni róla.
Nem tudtam, mit mondjak. Dühös voltam. Ő tényleg úgy gondolja, hogy a saját kényelme fontosabb, mint az, hogy az unokái megfelelő otthonban nőjenek fel? Egyáltalán nem gondol ránk!
Ahogy ott álltam előtte, és láttam az arcán azt a szokatlan keménységet, kezdtem megérteni valamit. Talán tényleg így gondolja. Talán tényleg azt érzi, hogy mindvégig mi próbáltunk meg ráerőltetni egy döntést, amit ő nem akart.
De mi lesz velünk? Mi lesz a családdal, amit itt építettünk fel?
A kérdés ott lógott a levegőben, és nem volt rá válasz.
